Egy új autót ment átadni a közlekedési rendőrségnek szerdán Szabadka polgármestere, Stevan Bakić. Várható volt, hogy az újságírók kérdezik majd arról is, mi történik Hajdújáráson és környékén, mit tesz a Belügyminisztérium az ügyben, hogy megszűnjön a helyiek állandó rettegése, hogyan jutnak fegyverhez a migránsok. A rendőrség sajtószóvivője a kérdések felvetését követően azonnal közbelépett, s elmondta, nem kellene elrontani ezt az ünnepélyes pillanatot ilyen témával, de Szabadka első embere azt mondta: semmi gond, inkább válaszol, mert még majd kontraproduktív lesz, ha nem tesz és azt valaki félremagyarázza.

A polgármester úgy fogalmazott, fegyveres leszámolás történt július 24-én éjszaka, majd később hozzátette, a fegyverek ropogtak 25-én az esti órákban is, de erről részleteket nem mondott. A közösségi oldalakon azt írják, hogy a lövöldözés távolabbról jött és a palicsi erdőkben is hallatszott, sőt, mások robbanásokról is írtak.

— Hétfőn este két migránscsoport csapott össze Hajdújáráson. A rendőrségi bejelentést követően a szabadkai rendőrség és a speciális egységek azonnal kimentek a terepre, ahol egy elhunytat és egy sérültet találtak a helyszínen, míg egy másik személy már a Szabadkai Közkórházban tartózkodott. Ki kell emelnem, a migránsprobléma valós, de ez nemcsak Szabadka, hanem az egész ország és Európa problémája is — mondta Bakić.

A polgármester szerint az EU kérésére az ország magára vállalta, hogy befogadóközpontokat épít, és az is tény, hogy a rendőrség éjjel-nappal a terepen vannak. A polgármester azt mondja, minden reggel a magyar oldalról a kora reggeli órákban visszaküldik a migránsokat Szerbiába – mintegy 200-400 személyt, akik korábban nemcsak Szerbiából, hanem Romániából és Horvátországból érkeztek Magyarországra. Őket délre szállítják és erre Szabadka 2022-ban január és június között 2.350.000 dinárt, 2023-ban ugyanebben az időszakban 3.480.000 dinárt biztosított.

— Az utóbbi hónapokban csökkent a migránsok jelenléte a szabadkai és környékbeli erdőkben. Valamikor 400-an tartózkodtak itt, ma már 30-an, legfeljebb 50-en vannak. Kicsit részletesebben szeretném ezt most elmagyarázni és visszatérnék a makkhetesi falugyűlésre, amikor idelátogatott Bratislav Gašić belügyminiszter és a polgárokkal beszélgettünk. Makkhetesen is elmondtam az őszinte véleményem, és ahol elmondtam az igazságot. Van probléma és mindenkit érint. De tény az is, hogy sajnos vannak olyan polgártársaink, akik házi termékeiket árulják, kereskednek, ellátják őket élelemmel, szállítják őket, áramot adnak nekik illegálisan, van, aki be is fogadja őket, s ha mindehhez hozzáadjuk, hogy az EU közel van, ezért vannak itt. Ha éreznék, hogy nem szívesen látottak, ha nem lenne ilyen logisztika, nem jönnének, de egyesek pénzt akarnak keresni ezzel.

A polgármester hangsúlyozta, ők mindig őszinték, nincsenek titkaik.

— Mandátumom első napjától komolyan foglalkozom ezzel a problémával. Ezeket az embereket kívülről pénzeli valaki, a legújabb okostelefonjaik vannak, bejelölt útvonallal, merre kell közlekedniük, hogy átszökjenek a határon. Ez egy komoly bűnügyi szervezet, amely ellen Szerbia is harcol és a város is. De egy éjszaka alatt nem lehet ezt megoldani. Nem kellemes hallgatni, elhiszem. Hajdújáráson három rendőrségi pont van, amely állandó jelleggel ott tartózkodik, ott voltam én is, és a rendőrfőnök is, hétfőn éjszaka. De én Szabadka polgármestere vagyok, nem vagyok sztár, nem akarok médiafelhajtást a városomban. Biztosíthatom önöket, hogy sem a hajdújárásiak, sem a palicsiak, makkhetesiek nincsenek veszélyben. Itt van a rendőrség, a speciális alakulatok, akik nem engedik meg, hogy egyetlen lakos is veszélyeztetett legyen. Ez nem pártkérdés, ez mindannyiunkat érintő kérdés. Én feltétel nélkül bízom a szabadkai rendőrségben.

A polgármester hozzátette, illegális fegyvert is sikerült elkobozniuk, de a problémát nem lehet egy éjszaka alatt megoldani.

Igor Velimirović, a Szabadkai Rendőrkapitányság vezetője viszont felszólalása elején leszögezte, csakis az ajándékba kapott járműről hajlandó beszélni. Miután megköszönte azt, távozott, a polgármesterrel együtt, így a Belügyminisztériumtól semmilyen friss adatot nem sikerült kapnia a sajtónak a fegyveres leszámolások kapcsán.