Washingtoni idő szerint kedden délután az amerikai Igazságügy-minisztérium vádat emelt Donald Trump volt elnök ellen, amiért hat közeli munkatársával – akiket a vádirat egyelőre számozott összeesküvőkként nevez meg – megpróbálta megakadályozni, hogy az általa elveszített 2020-as választások után a Kongresszus kihirdesse Joe Biden győzelmét. A vádirat háromszoros összeesküvéssel és egyszeri obstrukcióval terheli Trumpékat. A lehetséges összbüntetés kb. 30 év börtön.

Mint ismeretes, Trump és jogi tanácsadói elméletet gyártottak arról, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a Kongresszus 2020. január 6-án kihirdesse az elektori testület döntését. Ehhez többek között hamis elektorok listáját küldették meg több szövetségi államból is.

A vád alá egyelőre nem helyezett összeesküvők közül az első három kiléte megfejthetőnek tűnik. Az egyes számú személy feltételezhetően Rudi Giuliani volt New York-i polgármester, aki fennhangon hirdette a nemlétező választási csalás ügyét. A kettes számú john Eastman volt kaliforniai jogászprofesszor lehet, aki Trump elé terjesztette azt a hamis elméletet, hogyan lehetne megakadályozni a szavazás végeredményének kongresszusi kihirdetését. A hármas számú összeesküvő pedig nyilván Sidney Powell ügyvédnő, aki szintén a választási csalások hirdetője volt Trump környezetében és a szélsőjobboldali médiában. A hat meg nem nevezett összeesküvő vagy vádalkut kötött, vagy ők is vád alá helyezhetők, de valószínű, hogy ezt a lépést azért nem húzta most meg a rendkívüli ügyész, mert ha ezek a személyek is vádlottak lennének ugyanabban az ügyben, akkor nem kényszeríthetők vallomásra a bíróság előtt.

Jack Smith különleges ügyész, akit a Trump elleni vizsgálatokra nevezett ki tavaly ősszel Merrick Garland igazságügy-miniszter, kedd este rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen hangsúlyozta, hogy a vádemelésre egy polgárokból álló vádesküdtszék döntése alapján került sor. Mint mondta, a volt elnök ártatlannak tekintendő, amíg az ellenkezője be nem bizonyosul egy másik esküdtszék előtt, de hozzátette, hogy gyors tárgyalási folyamatot fog kérni a bíróságtól.

Ez a második szövetségi szintű bűnügyi vádemelés Trump ellen. Az elsőre a tavasszal került sor a jogtalanul eltulajdonított titkosított iratok ügyében. Létezik egy harmadik, New York állami vádirat is választási adócsalás ügyében. Várható legalább még egy vádemelés Georgia államból, ahol Trump az ottani választási felelőst próbálta telefonon rábírni, hogy „találjon” legalább annyi (nemlétező) szavazatot, hogy úgy tűnjön, legyőzte Bident.

Trumpot csütörtökre idézték be a washingtoni szövetségi bíróságra, ahol majd ismét letartóztatják és bíró elé állítják, hogy az első meghallgatáson elismerje vagy tagadja bűnösségét. Ha netán elismerné azt, akkor nem is lenne tárgyalás, csak a büntetés kiszabása, de ez ezúttal sem valószínű.

Donald Trump újra a vádlottak padjára kerül. A képen az első, márciusi vádemelés perceiben látható a manhattani bíróság tárgyalótermében. (Fotó: Beta/AP)