A Szarajevói Egyetem fegyelmi bizottsága három évre kizárt két szerb diáklányt a tanintézetből, mert a srebrenicai népírtás évfordulóján Ratko Mladić háborús bűnöst dicsőítették. Jobb talán nem is történhetett volna velük: „nemzeti hőstettük” után Aleksandar Vulin szerbiai titkosszolgálati vezető meghívta őket Belgrádba, hogy az általa vezetett titkosszolgálati akadémián tanuljanak. A két lány a szerb állam ösztöndíjasa lesz, szállást kapnak egy belgrádi diákotthonban, a zsebpénzüket pe Ftdig a Sarajevogas közvállalat kelet-szarajevói részlege állja. Azt, hogy a lányok milyen diákok, az állam számára érdektelen volt.
Slađan Tomić újságíró 2015-ben színkitűnővel végezte el a középiskolát, a családjában a hat gyermek közül akkor öt volt iskolás. Amikor ösztöndíjért folyamodott a szerb kormányhoz, azt a választ kapta: Szerbia nem támogat boszniai-hercegovinai diákokat. Szerbiában tehát nem az számít, hogy ki milyen tanuló – az állami ösztöndíjhoz, ingyen koszthoz-kvártélyhoz az is elegendő, ha valaki szerb háborús bűnöst éltet.
De a tanulmányok befejezése után sem a szakmai képességek a döntőek a közszférában (olykor még a magánszektorban sem), sokkal inkább a politikai „alkalmasság”. Ezért is van az, hogy Szerbiát évente több mint 11 ezer felsőfokú végzettségű és közel 34 ezer középiskolai végzettségű fiatal hagyja el: ők nem akarnak plakátragasztással, trollkodással, pártszolgálattal munkához jutni – a távozásukkal mondanak véleményt az országot irányító hatalomról.
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen” – szól a Széchenyi Istvánnak tulajdonított, valójában Surányi Miklós Egyedül vagyunk (1936) című szépirodalmi művében megjelent idézet.
