Nem sokkal azután, hogy közzétettük a hírt, miszerint rágcsálóirtási akció kezdődik Szabadkán, az önkormányzat sajtószolgálatától két újabb értesítés is érkezett szerkesztőségünk email címére, amelyekben arról tájékoztatnak, hogy a város területén szúnyog- és kullancsirtásra is sor fog kerülni.

Szúnyogirtás augusztus 28. és szeptember 6. között

A kifejlett szúnyogok földi irtása az említett időszak első napján, kedvező időjárási viszonyok mellett, 18 órától 23 óráig történik majd, ha nem lesz csapadék, szél és túl magas hőmérséklet. A földről történő permetezést a Sétaerdő, a Központ I, a Központ II, a Központ III, a Prozivka, a Bajnát helyi közösségekben, illetve Palicson, Hajdujáráson, Ludason és Királyhalmon végzik majd.

Az illetékesek figyelmeztetnek, hogy a földi szúnyogirtás ULV technológiával történik, deltametrin alapú aktív hatóanyaggal, amely a méhekre is mérgező, ezért kérik a méhészeket, hogy kaptáraikat zárják be vagy helyezzék ki legalább 5 kilométerrel a kezelt területen kívül. A vegyszer hatása 3 napig tart.

Az Oris Kft. honlapján (www.oris.rs) illetve Facebook oldalán megtalálható térképek pontosan jelzik a kezelendő területeket. További tájékoztatást a 025/515 50 55 telefonszámon lehet kérni

Kullancsirtás augusztus 28. és 4. szeptember között

Mivel a kullancsirtáshoz használt szerek a méhekre ugyancsak mérgezőek, arra kérik a méhészeket, hogy kaptáraikat 48 órára helyezzék ki legalább 5 kilométerre azoktól a területektől, ahol a kullancsirtás folyik.

A kullancsirtás helyszínei:

Szabadka:

– Sétaerdei park

– A Spartak stadion környéke és a Sándori mocsár

– Prozivkai park

– Cirill és Metód park

– Raichle Ferenc park

– Sportpályák, játszóterek és rekreációs zöldterületek a Kertváros Helyi Közösségben (a Banija, az Anton Aškerc, Doboj utca, valamint a Naša Radost épületeivel határolt területen)

– A Naš biser óvoda körüli tisztás, a kisradanováci sportpályák és játszóterek környéke (a Bartók Béla, Eduard Rusijan, Ljubo Šercer és Lifka Sándor utcákkal határolt területen)

– Sportpályák és játszótér a környező zöldterületekkel a Vasutas Telep HK-ban (Csordás út (Jovan Mikić utca) – Kruševac utca)

– Sportpályák és játszótér a környező zöldterületekkel a Sándor HK-ban (a Plato Dobrojević, az Ada és az Ilinden utcákkal határolt területen)

– Játszótér a Vladimir Rolović – Vlasenica utcákban (Sándor HK)

– Játszótér a Paja Jovanović téren (Sándor HK)

– Játszótér és zöldterület a Tolmin utcában (Sándor HK)

– Játszótér és zöldterület a Jurij Gagarin utcában (Sándor HK)

– Játszótér a Šenoa utcában (Tokió lakótelep, Központ 3 HK)

– Játszótér a Jugović fivérek utcában (Sétaerdő HK)

– Játszótér a Nada Dimić utcában (Prozivka HK)

– Játszótér a Joó Lajos utcában (Prozivka HK)

– Játszótér és sportpályák a környező közhasználatú zöldterületekkel a Leskovac utcában (Kér HK)

– Játszótér az Ivo Andrić – Rovinj utcákban (Kér HK)

– Játszótér a Szergej Jeszenyin utcában (Kér HK)

– Játszótér az August Cesarec – Stevan Filipović utcákban (Újfalu HK)

– Játszótér a Velebit – Vladimir Đanić utcákban (Gát HK)

– Játszótér a Dragojla Jarnević – Tiszamellék utcákban (Gát HK)

– Játszótér és sportpálya a Foča és a Raška utcák sarkán (Kisbajmok HK)

– Játszótér a Batina utcában (Kisbajmok HK)

– Játszótér a Rade Končar utcában (Újváros HK)

– Játszótér a Zeta utcában (Kertváros HK)

– Játszótér a Csáth Géza – Költő utcákban (Kertváros HK)

– Játszótér a Pertinja utcában (Kertváros HK)

– Játszótér a Jovan Mikić utcában (Kertváros HK)

– Játszótér a Šantić utcában – a Szociális Központ mellett (Kertváros HK)

– Játszótér a Lifka Sándor – Eduard Rusijan utcákban (Kisradanovác HK)

– Játszótér a Nyitott – Bartók Béla utcákban (Kisradanovac HK)

– Játszótér az Urál – Valjevo utcákban (Pescsara HK)

– Játszótér a Kumrovec utcában (Pescsara HK)

– Játszótér a Stubica utcában (Zorka HK)

– Tisztás a Sever gyárnál

– Tisztások a Zorka HK-ban (az Edvard Kardelj, a Bezdán, a Kupuszina és az Ivo Senjanin utcákkal határolt területen) és az egykori Zorka gyár menti utcák – a Bedán és a Zorka utcák)

– A többi kisebb közhasználatú zöldterület és játszótér a városi helyi közösségekben

Palics:

– a Nagy park

– Partszakasz a Női strandtól a Férfi strandig

– Nyári Színpad

– a Vértó környéke

– Játszótér a Magyar László téren

– Játszótér a Daruvár utcában

– a Zelengora utca

– A Sport szálló környéke

– Tisztás a Brvnara és a Fontana éttermek környékén

– Tisztás a meteorológiai állomás körül

Kelebia:

– A Majdán környéke

– Játszótér az Edvard Kardelj utcában

Békova:

– Játszótér és a környező zöldterületek az iskolánál és az orvosi rendelőnél

Csantavér:

– Zöldterület a Petőfi brigád téren és a piactér

– Játszótér a Lenin és a Zentai utcában

– Játszótér a Pionír és a Március 8. utcákban

– A Sziget kirándulóhelyen

Dusanovó:

– Dusanoviói park – az Ivo Lola Ribar és az Iskola utca sarkán

– A Béka-szigeten

Visnyevác:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Kisbosznia:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Mišićevo:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Györgyén:

– Játszótér, sportpályák és a környező zöldterületek az iskolánál és az orvosi rendelőnél a Vladimir Nazor utcában

Bajmok:

– Közhasználatú zöldterületek a Tito marsall téren

– Zöldterületek a Sportközpont körül (a Gubetz Máté, a Vásártér utcákkal és az Őrszállási úttal határolt területen)

– Játszótár és más zöldterületek – Ráta (a csatornálál)

– Játszótár és más zöldterületek – Ráta (az iskolánál)

Alsótavankút:

– Játszótér és más zöldterületek a Matko Vuković utcában

Mérges:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Újzsednik:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Nagyfény:

– Játszótér a környező zöldterületekkel

Minden további információért forduljanak Emina Salapurához az emina.salapura@oris.rs email címen, vagy a 066/499-500-as telefonszámon.