Szerbiában eddig 31.400 sertést altattak el az afrikai sertéspestis miatt, közölte ma Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszter, majd hozzátette, hogy ez nem túl magas szám, mivel az országban a sertésállomány két és fél millióra tehető.

A jelenlegi helyzet szerint, amióta az afrikai sertéspestis-fertőzés megjelent, 45 önkormányzatban jelentették annak meglétét, 10 önkormányzatban pedig már fel is oldották, nyolcban pedig a következő öt napon belül oldják fel a járványhelyzetet

-magyarázta Tanasković. A miniszter a Pinknek elmondta, hogy ezzel párhuzamosan új gócpontok jelennek meg, és most külön figyelmet fordítanak a Száva és a Drina menti övezetre.

Tanasković elmondta, hogy a 101 ellenőrzött mezőgazdasági parcellából 99-en találtak szabálytalanságot. A gazdák hektáronkénti támogatásra átadott hamis kérelmeiről szólva kijelentette, hogy a 99 parcellából 81 egyáltalán nem mezőgazdasági parcella, mert nem termesztenek rajta semmit, a többi 18 parcella szabálytalansága pedig abban nyilvánult meg, hogy a gazdák egy bizonyos növényi kultúra vetését jelentették be, de valójában másik fajta növényt vetettek el.

Szeretnénk szétválasztani a valódi gazdákat azoktól, akik támogatást vesznek fel, de valójában nem foglalkoznak mezőgazdasággal. Most az állatok nyilvántartása vár ránk, és hogy kiderítsük, miért nem kapják meg 15 napon belül a támogatást az állattenyésztők, mint ahogy azt mi egyébként ki tudnánk fizetni, illetve minden beadott kérelmet le tudnánk ellenőrizni

-nyilatkozta a miniszter a Pink televízió műsorában, közölte a Tanjug.