Szinte minden sajtótermék közölte a minisztérium legújabb hírét: Az iskoláknak szabályozniuk kell a mobiltelefon-használatot, aminek eredményében nem kételkedem, s úgy gondolom, hogy néhány oktatási intézmény (legyen az általános, közép- vagy főiskola, esetleg egyetem) a lehető leggyorsabban meghozza a mobiltelefonok ezen intézményekbe való bejuttatását és használatát. Ismerek sok-sok oktatásban dolgozó kádert, ezért még abban sem kételkedem szinte mindenhol letétbe kell helyezni ezeket az elektronikus kütyűket valahol a bejárat közelében.

Csakhogy azok a gyerkőcök, akik ezen eszközök „megrögzött” használói, az ilyen eszement rendeletet számtalan megoldással – de a lényeg – igencsak egyszerűen kijátszhatják. Egyetlen példát említek: az okostelefonoktól már sokkal olcsóbban beszerezhetők az okosórák, amelyeknek a használatához kiválóan értő „kis zsenik” felhasználhatták a klasszikus „puskák” helyettesítésére, így nem kételkedem a találékonyságukban (tippet nem adok, mert akkor bárki megvádolhat sok mindennel, de azért megjegyzem, egy ilyen órácskában, ha van elég tárhely, bele lehet telepíteni még valamelyik ingyenes Chatbot alkalmazást is, azaz akkor már a mesterséges intelligencia felhasználási módja a gyermekek leleményességének lesz a függvénye).

Érdekes, de az ilyen rendelkezés miatt eszembe jutott a Guttenberg által (Európában először) a gyakorlatban alkalmazott nyomtatás is. Elképzelem, mi lett volna, ha mind a római, mint pedig a bizánci egyház feje akkoriban betiltotta volna, de még morbidabb, ha a fennhatóságuk alá tartozó kolostorok és monostorok vezetőire bízta volna, hogy döntsenek a könyvnyomtatás betiltásáról, az indoklás pedig csak úgy hangozhatott: nem szabad megengedni, hogy elvonják a különféle okiratok átmásolásával foglalkozó írnokok figyelmét a szép, kalligrafikus betűk segítségével végzett (át)írásáról!

Nem dicsekvésnek szánom, de úgy hiszem, az elektronikus eszközök átlagos ismerője és használója vagyok. Ráadásul nagyon boldog lennék, ha az oktatásban és nevelésben dolgozó ugyanilyen vagy még ennél is magasabb szinten lennének. Engedjék meg, hogy a politikusokról, azaz a döntéshozókról inkább ne mondjam el a véleményemet. Ezt is csak azért jegyeztem meg, mert már többször is leírtam egy lehetséges megoldást. Szerintem a különféle tiltások helyett inkább arra kellene fordítani egy kevéske pénzt, hogy „leárnyékolják” a különféle oktatási intézmények épületeit, majd pedig a már meglevő központi szerver (fő számítógép) vezérlésével azokban kialakítanának egy intranetes hálózatot, amely minden egyes termében hozzáférhető, az azokban dolgozók és az ott oktatott nebulók okostelefonjai számára. Ezzel a megoldással megteremthetnék az oktatás valós elektronikai reformját.

Nem részletezem, mert ez a megoldás számomra már túlhaladott. Arról álmodom, hogy valamennyi tanuló semmit se visz az iskolába, ami az írással és olvasással kapcsolatos. Megszűnnének az egy vagy több tíz kilogramm tömegű irkákkal, füzetekkel, tankönyvekkel, gyakorlásra szolgáló nyomtatott kiadványokkal és sok minden felesleges holmival megtömött iskolatáskák (ezek egészségkárosító hatásáról sokat lehetne mesélni). Minden tanulónak biztosítani kellene olyan táblagépet, amely nemcsak filmek, videók lejátszására alkalma, azon gyakorolható az írás, olvasás, zenehallgatás meg sok minden, ami szükséges az intézmény azon szintjén. Így nem kellene például az általános iskolás gyerekeknek semmi mást vinniük, csak a testneveléshez szükséges felszerelést, de még az sem zárható ki, mindezt is az iskolának kellene biztosítani, a felszerelés mosásával és egyéb karbantartásával egyetemben.

Mondhatják az operett után szabadon: „Álom, álom, édes álom…”, de higgyék el, ez a legolcsóbb jövőbeni megoldás. Ami biztos, több ezer hektár erdőt tudna megmenteni csak Szerbia! Nem mondhatok mást, ha lehet, álmodjunk együtt, de ne álljunk le e kérdésnél, itt van még a valós demokrácia is.