Jelica Arbutina óbecsei adóellenőr jogerősen pert nyert az óbecsei önkormányzat ellen, a bíróságon pedig bebizonyította, hogy a felettesei bosszút álltak rajta, miután felhívta a figyelmet a törvénysértésekre.

A nagybecskereki felső bíróság már tavaly a visszaéléseket leleplező adóellenőr javára hozott ítéletet, amit most az újvidéki fellebbviteli bíróság is megerősített.

Az ítélet szerint az önkormányzatnak fel kell hagynia az Arbutina elleni mindenféle károkozással, ki kell fizetnie neki az okozott lelki fájdalom és a jóhírnév megsértése miatt 200.000 dinár nem anyagi kártérítést, valamint további 200.000 dinárt az átélt félelem miatt, a késedelmi kamatokkal és a perköltségekkel együtt.

Jelica Arbutina 2021. július 23-án perelte be az önkormányzatot, mert a köz érdekét szolgálva több ízben is felhívta a figyelmet a költségvetési pénzek törvénytelen elköltésére, a nepotizmusra és a hivatali visszaélésre, valamint feljelentést tett a törvénytelenül kifizetett túlórák, és egyéb törvénytelen kifizetések miatt. Valamennyi állítását az Állami Számvevőszék is megerősítette, az óbecsei szabálysértési bíróság a visszaélések miatt a közigazgatási hivatal vezetőjét pénzbüntetéssel bírságolta meg.

A leleplező adóellenőr folyamatosan, és az ellene indított bosszúhadjáratot követően is rámutatott a törvénysértésekre, ezért a közigazgatási hivatal vezetőjét háromszor is elítélték szabálysértési eljárás keretében, de Arbutina bűnvádi feljelentést is tett ellene hivatali helyzettel való visszaélés miatt.

Az adóellenőr elmondása szerint a hivatalvezető bosszúból az adóellenőri munkakörből áthelyezte Bácsföldvárra anyakönyvvezető-helyettesnek, kevesebb fizetésért, miközben ő nem is tesz eleget ennek a munkakörnek a betöltéséhez. Az előző 10 évben pedig Óbecsén dolgozott adóellenőrként.

A bíróság is feltette a kérdést, hogy miért kellett áthelyezni az ellenőrt és időt pazarolni, miközben Arbutina hosszú éven át megfelelően végezte a munkáját.