Továbbra is kritikus állapotban van Kikica, a kisoroszlán, akit hat napja találtak Szabadka közelében egy út mentén. A palicsi Állatkert állatorvosai még mindig az életéért küzdenek. Az eset aggodalmat keltett a nyilvánosságban és rávilágította a figyelmet az egzotikus állatok csempészésével és kínzásával kapcsolatos alvilági történésekre.

Amint arról írtunk, egy arra közlekedő sofőr talált rá a Csantavéri úton a nagyon rossz egészségi állapotban lévő oroszlánkölyökre.

A kisoroszlánt műteni kellett, ugyanis bal lábának combcsontja és részben a jobb lába is el volt törve. Arról, hogy milyen szenvedéseken mehetett keresztül a fiatal állat, és hogy hogyan kerülhetett egyáltalán egy vajdasági közútra, Aleksandar Gavrić az Animal rescue Serbia szervezet illetékese nyilatkozott az N1-nek.

– Több lehetőség is van, hogy hogyan kerülhetett arra a helyre. Az egyik, hogy valahol itt, nálunk nevelkedett. Valami titkos helyen, és olyan valaki nevelte, aki nem ért az állatokhoz és ezért egész egyszerűen nem adott neki megfelelő táplálékot és nem biztosított a fejlődéséhez szükséges feltételeket – magyarázta Gavrić.

A másik lehetőség a csempészés.

– Ha valaki csempészte azt a kisoroszlánt, akkor ő valószínűleg egy pillanatban már rossz állapotban lehetett és rájöttek, hogy kockázatot jelenthet a határon átvinni és ezért egyszerűen kidobták az útra – mondta az állatmentő.

Kikica kisoroszlán nem az egyetlen, akit gyakorlatilag az utcáról vittek be a palicsi Állatkertbe. Több, a feketepiacról származó majom, sőt egy aligátor is így került az intézménybe. Tavaly augusztus óta lakik az állatkertben egy afrikai oroszlán, akit egy szabadkai lakásban foglaltak le, ahol házi kedvencként tartották.

Afrikai oroszlánkölyköt találtak egy szabadkai lakásban

– Az a szabadkai százezer dinárt fizetett egyféle bírságként és így élt a lehetőséggel, hogy ne vonják felelősségre. Emlékeztetnék, hogy nemrég az egyik focipályán egy királypitont találtak. Mindezek arra utalnak, hogy az egzotikus állatok csempészése nagyon is tetten érhető – mondta Branko Žujović újságíró az N1 megkeresésére.

Dráma Szabadkán: Királypitont fogott egy idős férfi a focipályán (Fotók)

Egyes állatcsempészek a közösségi oldalakon hirdetik magukat, másfelől vannak tulajdonosok, akik törvényellenesen és borzasztó körülmények között tartanak vadállatokat házi kedvencként. Kikica nyilvánvalóan ennek a feketepiacnak az egyik áldozata lehet. Az ő esetével kapcsolatosan a belügyminisztérium még mindig nem adott tájékoztatást, az állatorvosok pedig továbbra is az életéért küzdenek.