Évtizedek óta varrónők, de nyaralni még nem voltak Az egyesületi képviselet feladatának tekinti a textilágazat munkakörülményeinek javítását

A nyolcvanas években Történetek a gyárból (Priče iz fabrike) címmel textilgyári munkásokról készült sorozatot sugárzott a televízió az akkor még Jugoszláviának nevezett országban – ennyire fontos, tulajdonképpen a második legfontosabb ipari ágazat volt a textilipar abban az időben. A legtöbb textilgyár Szerbiában működött, volt időszak, amikor 250 ezer alkalmazott dolgozott ebben az iparágban. Az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával négyrészes cikksorozatunkban a textilipar mai körülményeit kutattuk fel.

Cikksorozatunk negyedik részében a Szerbiai Gazdasági Kamara keretében működő ágazati egyesület, a Clean Clothes Campaign nemzetközi kezdeményezés szerbiai képviselőjével beszélgettünk és a képzés iránti érdektelenséggel foglalkozunk.

Egyesületi képviselet

A Textil-, Ruházati, Bőr- és Cipőipari Egyesület a Szerbiai Gazdasági Kamara keretében működik, s feladatának tekinti, hogy érvényesítse ennek az ágazatnak az érdekeit, s olyan mechanizmusokat dolgozzon ki, amelyek megvédik a hazai gyártókat a piacon.

Ami a foglalkoztatottságot illeti, a valamivel több mint 60.000 alkalmazott ebben az ágazatban az össz alkalmazottak számának 2,7 százalékát teszik ki, azonban, ha egy ötéves átlagot vesszük alalpul, akkor ez az arány csak 1,4 százalék. Az igaz, hogy a kétezres évek eleje óta megduplázódott az textiliparban dolgozók száma, hiszen 30.000-ről 60.000 fölé sikerült azt tornázni, viszont ha az elmúlt öt évet vesszük górcső alá, akkor látjuk a hanyatlást: míg 2018-ban 64 146, 2022-ben már csak 60 686 alkalmazott dolgozik az iparágban.

Kész csoda, hogy fenn tudnak maradni

– Azt láttuk, hogy beszélhetünk olyan helyekről, vállatokról, ahol valóban nagyon jók a körülmények. Nehéz egy általános választ adni arra a kérdésre, hogy milyen körülmények között dolgoznak a textiliparban, mert nekünk mintegy kétezer tagunk van, ezeknek kilencven százaléka kis- és középvállalkozás. A maradék tíz százalékot a nagyvállalatok adják. A hazai vállalkozóink, akik saját márkát építettek ki, rengeteget küzdenek. A PS Fashion, a MONA, a Tiffany, a Luna és mások – középvállalkozásokról beszélünk – amelyeket valóban csak csodálni lehet, hogy fenn tudnak maradni és küzdenek, hogy megtartsák a piacot. Hatalmas kihívás ez ott, ahol lépten-nyomon jelen van az olcsó áru – mondja Milica Ljubojević, a Textil-, Ruházati, Bőr- és Cipőipari Egyesület titkára, aki hozzáteszi, az egyesület márciusban tagja lett az Euratexnek, amire nagyon büszkék.

Az EURATEX – a Textil- és Ruhagyártók Európai Szervezete – belgiumi székhellyel működő nonprofit szervezet, amely az európai textil- és ruhaipar képviseletét látja el nemzetközi keretek között. Szavai szerint ennek köszönhetően még többet tudnak majd tenni a szektorért és annak védelméért.

Tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagyobb cégeknél, főként Vajdaságban szolidak a fizetések a textiliparban.

Változó piac – pozitív irány

– Tény, hogy az emberek Szerbiában se akarnak minimálbérért dolgozni. A nemzetközi piacon is megváltozott a gondolkodásmód arról, hogy milyen is a szerbiai helyzet. Egy biztos, már nem az a munkaerőpiac, ahol képzett, de olcsó munkaerőt lehet találni – véli Ljubojević, aki szerint, ő mindig is optimista volt. mindenben igyekszik megtalálni a lehetőséget. Kiemeli, tény, hogy a kihívások nagyobbak, hiszen globálisan a kiadások is jelentősebbek, de biztos abban, hogy a bérek növekedése egymagában nem befolyásolja a piacot. Szerinte valamelyik cég nem áll majd tovább csak azért az országból, mert máshol olcsóbb a munkaerő, ez többtényezős döntés.

Ljubojević hangsúlyozza, rengeteg lehetőséget lát a jövőben, még annak ellenére is, hogy sok akadály van még Szerbia előtt.

– Egyre többet beszélünk az újrahasznosításról ebben az iparágban is. Az Európai Unió már stratégiát hozott létre a fenntartható textiliparról. Minket se kerül ez el, nekünk is alkalmazkodnunk kell majd.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagyon hiányzik az oktatás. A tanárok igyekeznek motiválni a diákokat, de a textil- és cipőkészítés általában az utolsó a sorban, amit megjelölnek és sokan azért kerülnek erre a szakra, mert nem jutottak be oda, ahova szerettek volna. A kvóták nincsenek összehangolva az igényekkel, így sokan olyan iskolát választanak, amelyik lehet, hogy nem is nekik való, és nincs rá szükség a munkaerőpiacon.

A duális képzés jelentősége

– Az utóbbi időben kevesebben választanak szakiskolákat. Nagyon nehéz a mai fiatalt rávenni arra, hogy a perspektívája az legyen, hogy egy napon majd a gyártórészlegen cipészként vagy varróként dolgozzon. A valóság az, hogy alig tudnak összeszedni a szakiskolák annyi gyereket, hogy nyissanak egy osztályt – mondja az egyesület titkára, majd hozzáteszi, éppen ezért szervezetük is nagyon nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, képzésre.

A duális képzés sokat segít ebben, hiszen ott a gyakorlati oktatás már a munkaadónál zajlik, ami kiváló lehetőség arra, hogy már a legelején megismerkedjenek a fiatalok a valós munkakörülményekkel. Ezt nevezzük munkavégzésen keresztüli tanulásnak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a diákok az első évben egy, majd két-három napot is vállalatoknál töltenek egy héten és így sajátítják el azt a tudást, amelyre valóban szükségük lesz a munkaerőpiacon.

A szerbiai Köztársasági Statisztikai Intézet adatai a textiliparra vonatkozóan a 2021-es évre elérhetőek. Ebben az évben a bruttó hazai termék (GDP) 400,9 millió euró volt ebben az iparágban, ami Szerbia GDP-jének 0,9 százaléka.

A Szerbiai Gazdasági Kamara 2022-es adatai szerint a textil, ruházat, bőr és cipőiparban 1774 gazdasági társaság működött, ami az össz vállalatok 1,3 százaléka. Ezeknek csaknem hatvan százaléka ruházatot varr, 24 százalékuk textilt, vagyis alapanyagot állít elő, és mindössze 17 százalékuk bőrt vagy cipőt. Ebben az iparágban további 6140 vállalkozó is tevékenykedik a 2022-es adatok szerint.

Amennyiben a forgalmat nézzük, akkor az 2021-ben elérte a 1,6 milliárd eurót. Szerbia 2022-ben a Olaszországba exportálta a legtöbb ruhát és cipőt (több mint 500 millió euró értékben), a második helyen Németország áll, 159,9 millió euró értékben szállított ki Szerbia ruhaneműt vagy lábbelit. Amennyiben az importot figyeljük, ott Kína áll az első helyen (380 millió euróval), Olaszország és Törökország viszont rögtön a nyomában 371 illetve 341 millió euróval.

Clean Clothes Campaign – külső szemmel más a valóság?

– Amennyiben az exportot nézzük, akkor ez az a szektor, amely a legnagyobb részesedést élvezi, mégpedig 49,6 százalékot. A gyártószektor több mint ötven százaléka a külföldi nagyvállalatok leányvállalataiként működik. Természetesen akadnak hazai márkanevek és gyártók, azonban ami a foglalkoztatás arányait illeti, az sokkal kevesebb, mint amennyit a nagy cégek foglalkoztatnak. Az egész szektort a nagy globális láncokhoz való csatlakozás jellemzi, a helyzet viszont korántsem fényes ezáltal – vallja Bojana Tamindžija, a Clean Clothes Campaign szerbiai nemzeti koordinátora.

Szerbiában nincs olyan régió, amelyre azt mondhatnánk, hogy konkrétan textilipari régió lenne, mondja, de az észrevehető, hogy a nagy külföldi vállalatok azokban a városokban nyitottak varrodát, cipőgyárat, ahol annak idején, vagyis a szocializmusban nagy hazai cégek voltak. Vranjéban a Koštana helyén a Geox, Nišben a Nitekset felváltotta az Olimpias, Knjaževacon az olasz Falk Ist az egykori Leda cipőgyárban nyitott kirendeltséget. Helyben volt infrastruktúra és munkaerő is.

Van, ahol nincs választási lehetőség

A textil- és cipőipar az ipar azon szegmense, amely alacsonyan képzett munkaerővel dolgozik. Ma már néhány hetes tanfolyam elvégzése után oda lehet állni a gyártósorhoz és varrni, ragasztani. Másrészről ez a legalulfizetettebb iparág, fizikailag viszont megterhelő, így mindenki, akinek lehetősége adódik, valami más szakmát, munkát választ majd magának. A legszegényebb közösségekben viszont ez az egyetlen egy munkalehetőség, teszi hozzá a CCC koordinátora.

Általános helyzet – harc a túlélésért

– A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint a textiliparban 66 168 dinár az átlagfizetés, a ruházatban 51 382 dinár, a bőriparban pedig 53 888 dinár. A terepi munkánk és kutatásaink viszont arra engednek következtetni, hogy a bérek a legtöbbször a minimálbér körül alakulnak. A textiliparban dolgozók, illetve azok, akik ebben az ágazatban minimálbérért dolgoznak, alig élnek meg, mondhatjuk „túlélnek”, hónapról hónapra. A legtöbbüknek legalább egy, de akár két plusz mellékállást is vállalniuk kell, hogy megteremtsék a tisztességes élethez szükséges bevételt. Amennyiben ehhez még hozzáadjuk, hogy az ágazatban dolgozó nőknek még a házimunkát, a gyermekük ellátását is el kell végezniük, és az idősebb családtagjaikról is gondot kell viselniük, akkor az időhiány fogalmánál kötünk ki, vagyis a kiégés, illetve a kimerültség állapotánál. Ezek a nők a legtöbbször a jól megérdemelt szabadságot is munkával töltik, például idénymunkával a földeken. A terepen találkoztunk olyan varrónőkkel, akik 20-30 éve a szakmában dolgoznak és soha nem voltak nyaralni – meséli Bojana Tamindžija.

Toxikus körülmények

Általánosságban elmondható, hogy egy meglehetősen toxikus és nehéz munkakörülmény az, amivel a varrónők szembesülnek. Egész csokorra való jogsértés gyűlik össze ezeken a helyeken: félelemben való munkavégzés, állandó nyomásgyakorlás a munkavezetők részéről, a norma teljesítése érdekében. A túlórát nem fizetik vagy nem megfelelően, az évi szabadságra való jogot megvonják, a toaletthasználatot korlátozzák.

– Nem ritka eset, hogy az alkalmazottak eszméletüket vesztik, mert nincs klíma vagy megfelelő szellőztetés a gyártórészlegben. A szakszervezeti szervezkedést próbálják elnyomni, azokat a nőket pedig, akik felvennék a harcot, megbüntetik. A legnagyobb gondot viszont a borzasztóan alacsony bérek jelentik – mondja a CCC koordinátora.

Ezek a világmárkák készülnek Szerbiában

A 2017/2018-askutatás szerint Szerbiában Armani, Burberry, Calzedonia, Decathlon, Dolce & Gabbana, Ermenegildo, Zegna, Golden Lady, Gucci, H&M, Inditex/Zara, Louis Vuitton/LVMH, Next, Mango, Max Mara, Marks & Spencer, Prada, s’Oliver, Schiesser, Schöffel, Top Shop, Tesco, Tommy Hilfiger/PVH, Versace márkajelzéssel ellátott ruhák és cipők kerültek ki az itteni varrók és cipészek kezei közül.

Milyen eredményei vannak a CCC-nek Szerbiában?

– Az Emancipációs Politikai Központ hat éve közvetlen kapcsolatban áll és dolgozik a textiliparban dolgozókkal. Az utóbbi három évben ingyenes jogi tanácsadást biztosít, amely az Igazságügyi Minisztérium által jegyzett és elismert tanácsadás.

– Egy hónapban átlagban tíz ember kér tőlünk jogi tanácsot, segítséget. A munkánk legnagyobb része azonban a háttérben történik, s abban nyilvánul meg, hogy megpróbálunk nyomást gyakorolni a vállalatra, amennyiben az ott dolgozók közül valaki valamilyen jogsértésre hívja fel a figyelmünket. Sok ilyen eset sikerrel megoldódik a háttérben és ezzel együtt nincs felhatalmazásunk arra, hogy nyilvánosságra hozzuk. Néhány vállalatnál állandó kapcsolatot tartunk az ott dolgozókkal és próbáljuk megoldani a folyó ügyeket. A legutóbbi harc a Falk Ista vállalatban lévő dolgozók sztrájkjára vonatkozik, amelyet végül sikerrel, vagyis béremeléssel zártunk – mesél egy konkrét eredményről Tamindžija.

A közvetlen segítség mellett 2021-ben bemutattak egy elképzelést a bérekre vonatkozóan, ebben a CCC hálózat 15 különböző közép- és kelet-európai országot vizsgált.

– Egy évvel később aláírtunk egy deklarációt a Fizetés az életért elnevezéssel. Négy szakszervezet, több mint húsz civil szervezet és kétezer civil írta ezt alá. Ebből kiderül, hogy a textiliparban alkalmazottak reális költségei háromszor akkorák, mint amennyi a minimálbér. Úgy véljük, hogy az alacsony bérezés jelenti a legnagyobb állami támogatást a külföldi vállalatok számára. Véleményünk szerint ez egy politikai, megállapodási kategória és egyáltalán nincs párhuzamban a reális szükségletekkel – mondja határozottan a koordinátor.

Állami stratégia – a beruházónak kedves, az alkalmazott jogai sérülnek

Az állam a foglalkoztatási stratégiája arra helyezi a hangsúlyt, hogy külföldi beruházókat vonzzon az országba. Nemcsak ebben az iparágban, hanem a többiben is ez a jellemző. Ingyen infrastruktúrát biztosít, adókedvezményeket ad minden új munkahely után. Ezek azonban a munkaadónak, vagyis a beruházónak kedveznek, nem az alkalmazottnak. Jó példa erre a Geox, amely 9000 eurót kapott minden alkalmazott után, ami azt jelentette, hogy minden alkalmazottukkal együtt három éven át semmibe sem került nekik a gyár működtetése. Amikor ez letelt, a cég elment az országból és több mint ezer embert hagyott munka nélkül. Szerbia verseng a régió többi országával a beruházások idevonzásával, miközben a munkajogok folyamatosan és egyre inkább csorbulnak.

A képzés hiánya – Szabadkán még mindig akad, aki varrónőnek készül

A vajdasági Ada volt a kötödék, varrodák egyik központja már a kilencvenes években is. Itt főként családi vállalkozások működtek és működnek a mai napig. Akadnak, amelyek a szerbiai piacra gyártanak, de ők vannak kevesebben, inkább bérmunkát végeznek, elsősorban németországi cégeknek. Így fordulhat elő, hogy egy-egy adai vállalatban varrják meg esetleg a német rendőrség téli pulóvereit, vagy itt készültek azok a pulcsik, amelyeket később a C&A polcain megtalálhattunk.

Adán, ahol rengeteg kötöde működik, évek óta nincs szakképzés a középiskolában, elnyomták azt a fémipari és gépészeti vállalatok, ott nagyobb a bér, arra van kereslet, inkább azt tanulják a fiatalok.

A szabadkai Vegyészeti és Technológiai Szakközépiskolában évente mintegy tizenöt diák iratkozik modellezőnek, varrónak magyar és ugyanennyi szerb nyelven. A pedagógusok azt mondják, a végzettek közül viszont alig néhányan helyezkednek el a szakmában.

– A Vegyészeti és Technológiai Szakközépiskolában ugyan modellezőket tanítunk, de a diákok fejében ez továbbra is csak egyszerű varrószakként él, ezért nem túl vonzó számukra és nem kihívás. Pedig nagyon kreatív szakma, tervezni, modellezni, szabni és varrni is megtanulnak, így, ha befejezik a szakot, egy kis befektetéssel akár saját vállalkozást is indíthatnak – mondja Pećerić Szabina, aki a gyakorlati oktatást, modellezést tanítja. Szerinte az iskola jó alapot nyújt a továbbtanuláshoz is.

Szabadkán több iskolában, köztük itt is bevezették a duális képzést. A diákok ennek köszönhetően látják, hogyan néz ki a munka a vállalatokban, mire számítsanak, amikor az iskola végeztével esetleg elhelyezkednének. A Calzedoniában és a Legendben is zajlanak az óráik.

– Nagyon sok egykori diákkal találkozunk az említett helyeken, de akadnak, akik önálló vállalkozást indítottak – mondja Pećerić Szabina.

Annak, aki ezt az iskolát választja, nem feltétlenül kell bármilyen alappal rendelkeznie. Az iskolában először megtanulnak kézzel varrni, majd elsajátítják azt is, hogyan használják a gépet. Az első osztály végén már szoknyát készítenek, majd szép fokozatosan saját részre terveznek ruhát, el is készítik a modellt, majd meg is varrják. A negyedik év végére megtanulnak önállóan tervezni, szabni és varrni is.

Kuzmanov Ivett ruhaszerkesztést és modellezést tanít. Azt mondja, nem népszerű ez a szakma a mai fiatalok körében, mert sok a munka vele.

– Sokat kell tanulni, hogy valaki jó varrónő legyen. Ritkán látok egy gyerekben akaratot, szándékot, hogy valóban ezzel akar foglalkozni, de azért mégis mindig találkozunk néhánnyal.

Az egyik ilyen a csantavéri Gandis Adél, aki már általános iskolában varrógépet kapott a szüleitől.

– Nagyon tetszik az iskola, a tanulás nem esik nehezemre, a gyakorlati órákon nagyon sok új dolgot megmutatnak, van lehetőségünk fejlődni. Én az egész folyamatot nagyon szeretem. Az álmom, hogy saját vállalkozásom legyen, saját márkanév alatt.