Büntetőfeljelentést tett Zagorka Dolovac legfőbb ügyész, valamint az újvidéki Felsőbb Ügyészség ügyészei, Branimir Lepotić és Slobodan Josimović ellen Vladimir Gajić, a Néppárt elnöke.
A párt közleménye szerint Gajić a feljelentéseket Dolovac, Lepotić és Josimović ellen az újvidéki vasútállomás összeomlásával kapcsolatos nyomozás során elkövetett – állítása szerint – mulasztások miatt tette.
„Zagorka Dolovac, aki jogosult intézkedéseket tenni mulasztások esetén, nem tett semmilyen lépést a hatáskörébe tartozóan azok kijavítására, miközben tudomása volt Lepotić és Josimović törvényellenes cselekedeteiről, és nem tett semmit azok megszüntetésére – ez azt mutatja, hogy tudatosan részt vett tevékenységükben” – írta Gajić a feljelentésében.
A dokumentum szerint Gajić az ügyészeket azzal vádolja, hogy visszaéltek hatalmukkal harmadik felek védelme érdekében, megszegték az ügyészi kötelességeket a Büntetőeljárási Törvénykönyv és az Ügyészségről szóló törvény előírásai szerint, valamint megsemmisítették azokat a nyomokat és bizonyítékokat, amelyek alapvető jelentőségűek lettek volna az eljárás további menetéhez.
A feljelentés szerint Lepotić, az újvidéki Felsőbb Ügyészség vezető ügyésze a baleset után azonnal utasítást adott az összeomlott előtető eltávolítására, noha az kulcsfontosságú bizonyíték volt a szerkezet összeomlásának módja és az azt okozó műszaki hiányosságok feltárásához.
„Ez a lépés a bizonyítékok közvetlen megsemmisítését jelenti, hiszen ezzel megakadályozták a szerkezet és minden releváns tényező szakértői vizsgálatát, amelyek megerősíthették volna a beruházó, a kivitelező, valamint a műszaki átvételért és ellenőrzésért felelős személyek felelősségét. Nem volt semmilyen törvényes ok arra, hogy a tragédia helyszínéről eltávolítsák az előtető maradványait, amelyeket éppen ott kellett volna megőrizni és biztosítani. A maradványokat eltávolították, és ki voltak téve a természetes körülményeknek” – áll a feljelentésben.
Gajić szerint Josimović Lepotić utasítására hozta meg a döntést, amellyel elutasította a Slobodanka Katanić elleni büntetőfeljelentést – Katanić a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalatnál beruházásfejlesztési menedzseri feladatokat látott el, és tagja volt a műszaki átvételi bizottságnak –, valamint nem tett semmilyen nyomozati lépést annak ellenére, hogy feljelentés is volt ellene.
„Ez a tény egyértelműen arra utal, hogy Lepotić és Josimović tudatosan és törvénysértő módon kerülték el a felelősök felelősségre vonását, és így akadályozták meg a büntetőeljárás időben történő és törvényes lefolytatását” – áll Gajić beadványában.
A Néppárt elnöke hozzátette, hogy az előtető összeomlásának kivizsgálása nem lett volna lehetséges az Újvidék–Szabadka vasútvonal modernizációjáról és rekonstrukciójáról szóló kereskedelmi szerződésbe való betekintés nélkül, és azt állítja, hogy Lepotić és Josimović ezt a szerződést eltávolították az eljárásból, valamint félrevezették az Újvidéki Műszaki Tudományok Karának szakértőit, akik nem kapták meg a szerződést a szakértői vizsgálat során.
„Erre a tényre az Újvidéki Felsőbb Bíróság is felhívta a figyelmet, amikor az eljárás kiegészítéséről szóló végzésében elrendelte a kereskedelmi szerződés bírósághoz való benyújtását. Az a tény, hogy Lepotić és Josimović nem használták ezt a szerződést, egyértelműen azt mutatja, hogy ezzel bizonyos résztvevőket védtek a rekonstrukcióban, hiszen a szerződés ismerete nélkül nem lehet megállapítani azok felelősségét” – zárta Gajić a feljelentést.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!