Tíz évvel azután, hogy Aleksandar Vučićot, Szerbia elnökét, Újvidék díszpolgárává választották, a város lakosai egy népgyűlésen egyhangúlag úgy döntöttek, hogy hivatalos levélben kérik a helyi parlamenttől, hogy Vučićtól „vonják meg ezt a címet”. A Danas napilapnak nyilatkozó források szerint öt hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna egy ilyen kérés, ami most azt mutatja, hogy megváltozott a politikai légkör Szerbiában.
Újvidék előtt hasonló javaslattal állt elő Leskovac ellenzéke is, amely szintén kérte az államfőtől a díszpolgári cím visszavonását, mivel – ahogy fogalmaztak – Vučić ma már inkább a persona non grata (nemkívánatos személy) címhez áll közelebb.
A példát Pirot lakosai indították el, akik egy népgyűlésen egyhangú döntéssel nyilvánították Aleksandar Vučićot nemkívánatos személynek a város területén.
Március elején Čačakban is tartottak egy gyűlést, ahol több száz helyi lakos Vučićot és a Ana Brnabićot, a parlament elnökét is nemkívánatos személynek nyilvánították, mivel – ahogy elhangzott – olyan emberekről van szó, akik gyűlöletet keltenek és megosztják a népet.
Újvidéken petíciót is indítottak, hogy az államfőt nyilvánítsák nemkívánatos személynek. A petíció szövege szerint „az illető annyi kárt okozott ennek a városnak és lakóinak, hogy azt lehetetlen megbocsátani. Gyakran sértegette és megalázta a polgárokat, elsősorban a diákokat, ezért úgy véljük, hogy Vučić nem szívesen látott személy Újvidéken” – olvasható a dokumentumban.
Április elején a valjevói pedagógusok, szülők, diákok, tanulók és állampolgárok plenuma is nemkívánatos személynek nyilvánította a szerb elnököt a város területén.
A Danas forrásai szerint az utóbbi hónapokban elhangzó ilyen követelések azt jelzik, hogy a politikai klíma megváltozott Szerbiában, és a hatalom már nem áll olyan biztos lábakon, mint korábban.
Nedim Sejdinović újságíró úgy véli, hogy a tizenhárom éve tartó „mutyizás” most kezd megtérülni, a hangulat valóban megváltozott, Vučić népszerűsége pedig zuhanórepülésben van.
„Vučić népszerűsége sosem volt akkora, mint amekkorának beállították. Mindig fel volt fújva, és nagyon sok kétségbeesett ember hitt – miközben a hatalom, a jobb- és baloldali partnerei segítségével agymosást végzett rajtuk – abban, hogy a változás lehetetlen, és nincs alternatívája a legrosszabbak uralmának, a bűnözés, a titkosszolgálatok, a rendőrség és az igazságszolgáltatás egy része hatalmi összefonódásának” – mondta Sejdinović.
Konstantin Samofalov, a Szabadság és Igazság Pártjának nemzetközi titkára is úgy véli, hogy a politikai légkör már régóta más Szerbiában. Azt jósolja, hogy egyre több városban fogják Vučićot és társait nemkívánatos személynek nyilvánítani.
Hol mindenhol díszpolgár Vučić?
Aleksandar Vučić 12 éves hatalma alatt összesen 19 alkalommal kapta meg a díszpolgári címet. Legutóbb Szabadkán kapta meg az elismerést 2023-ban.
Elsőként 2013-ban Leskovacon lett díszpolgár. A legtöbb címet – szám szerint hetet – a koronavírus-járvány idején, 2021-ben kapta meg.
2013-tól napjainkig Vučićot díszpolgárrá nyilvánították többek között: Újvidék, Krupanj, Svrljig, Loznica, Szabács, Smederevska Palanka, Zvečan, Valjevo, Jagodina, Rekovac, Gornji Milanovac városokban.
Szerbián kívül Bosznia-Hercegovina néhány városában is kapott ilyen címet: Drvar, Sokolac, Banja Luka és Gradiška településeken.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!