Vučić out, Brex-IN? Hatalmi sáncolás Szerbiában, uniós újragondolás az Egyesült Királyságban – Az ENSZ-ben és a Közel-Keleten a helyzet változatlan – Átlapoztuk a világsajtót

Az ENSZ-közgyűlés alkalmat nyújt olyan politikai vezetők találkozására is, akik egyébként nem szívesen utazgatnak egymáshoz. Ezúttal Johann Wadephul német külügyminiszter találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Svájcban népszavazással döntöttek a semlegesség megtartásáról. Svédországban nem könnyű a kormányalaktás, mert a szociáldemokraták csak minimális előnnyezl nyerték meg a parlamenti választásokat. A spanyol kormány újfajta megoldásokkal igyekszik enyhíteni az egyre inkább megfizethetetlen lakbérek okozta válságon. A brit Munkáspárt konferenciáján Burnham miniszterelnök belengette az Unióba való visszatérés ötletét. Az EU védelmi miniszterei arról tárgyaltak, hogyan reagálhatnának sikeresebben az orosz hibrid támadásokra. Aleksandar Vučić elnökből kormányfőre váltana, az államfői posztot ideiglenesen Ana Brnabić tölti be, ami először fordul elő Szerbiában. Marokkó viszont először neveztek ki egy nőt miniszterelnöknek. A közel-keleti helyzet pedig örök téma. – Átlapoztuk a világsajtót Stockholmtól Jeruzsálemig és Londontól Tokióig.

Mi történt a Keleti Folyó partján?

Az ENSZ egyik központi problémája a Biztonsági Tanács, amely gyakorlatilag folyamatosan patthelyzetben van. Az egyik reformjavaslat az afrikai államok állandó képviseletánek biztosítása. A nairobi Daily Nation című, legnagyobb példányszámban eladott független napilapnak  kétségei vannak:

„A Biztonsági Tanácsnak reformra van szüksége. De nem reformálhatják meg olyan afrikai országok, amelyek saját intézményeiket sem tudják kezelni. Az Afrikai Unió nem más, mint csalódás a diktátorokkal szembeni engedékeny hozzáállása és a kontinensen tapasztalható büntetlenség miatt. Korai még a vita a Biztonsági Tanácsban egy állandó afrikai mandátumról. A fekete kontinens nem áll készen a nagy színpadra, hiszen még mindig küszködik a büntetlenséggel, a diktatúrákkal, a korrupcióval, a tömeggyilkosokkal és a disszidensek folyamatos eltűnésével.”

„Az egyensúly hiányát nem lehet figyelmen kívül hagyni” – jegyzi meg a Kigaliban megjelenő The New Times című, angol nyelvű, állami tulajdonú napilap:

„A Biztonsági Tanács továbbra is öt állandó tag köré szerveződik: Kína, Franciaország, Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok. Ez egy olyan struktúra, amely a több mint 80 évvel ezelőtti második világháborút követő geopolitikai realitásokon alapul. De kérdéses, hogy további állandó tagok felvétele megoldja-e az alapvető strukturális problémát. Mivel a vétójog továbbra is vitatott.”

Német—orosz külügyminiszteri találkozó

Johann Wadephul német külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval  tárgyalt az ENSZ-közgyűlés árnyékában. A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap elemzése szerint:

„Az orosz politika számára nincs fontosabb ország Európában, mint Németország. Ezért a jelenlegi berlini kormány álláspontja – amely Oroszországot tartja a legnagyobb fenyegetésnek és továbbra is támogatja Ukrajnát – hosszú távon elfogadhatatlan a Kreml számára. Moszkva ezért minden rendelkezésre álló eszközt – tárgyalásokat, fenyegetéseket és befolyást – bevet majd ennek megváltoztatására. Ebben az összefüggésben Lengyelország, mint általában, a Németország és Oroszország közötti helyzetből adódó dilemmákkal néz szembe. Moszkva mindent megtesz majd, hogy visszaszerezze legfontosabb európai szövetségesét.”

A bécsi Der Standard című szociál-liberális napilap elsősorban belpolitikai jelzésnek tekinti Wadephul fellépését:

„Ukrajna támogatottsága kezd csökkenni Németországban, különösen az ország keleti részén. Johannes Varwick német politológus ezt nemrégiben nem az Oroszország iránti növekvő barátság jelének, hanem sokak azon vágyának tudta be, hogy jobban támaszkodjanak a diplomáciára. Oroszország hibrid agressziója egyre nagyobb aggodalmat kelt a lakosság körében. Az orosz külügyminiszter azonban azonnal aláásta a New York-i kísérletet, hogy proaktívan reagáljanak az aggodalmakra. A találkozó után gúnyosan kijelentette, hogy az esemény értelmetlen volt. Ennek elég figyelmeztetésnek kellett volna lennie a CDU számára, hogy ne változtassa meg a német politika irányát Ukrajnával szemben, különösen ne belpolitikai okokból.”

A tokiói Asahi Shimbun című, 1879-ben alapított, reggel 5,1 millió és este 1,55 millió példányszámban kiadott, a világ harmadik legnagyobb példányszámban megjelenő, közép-baloldali, liberális napilapjának    vendégkommentátora megjegyzi:

„Nem túlzás azt állítani, hogy a német–orosz kapcsolatok a legfontosabbak az európai kontinensen. A New York-i találkozó azonban csupán egy apró kísérlet volt a további eszkaláció elkerülésére, és kevés jelentőséggel bírt a diplomáciai közeledés szempontjából. Azt pletykálják, hogy jelenleg Japán is külügyminiszteri találkozót próbál megszervezni Oroszországgal. Az a tény, hogy egy G7-partner, mint Németország, szervezett egy ilyen találkozót az ENSZ Közgyűlése alkalmából, példaként szolgálhat a tokiói kormány számára, még akkor is, ha egy találkozó Japán számára nem annyira sürgős, mint Németország számára.”

Az orosz hibrid támadások

A londoni Financial Times című liberális-konzervatív napilap így írja le az erre vonatkozó dilemmát:

„A cél Moszkva elrettentése eszkaláció kiváltása nélkül. A közvetlen katonai fellépés küszöbén belül azonban Európának mindent meg kell tennie, ami hatalmában áll. Az európai országoknak többet kell tenniük Oroszország elrettentése érdekében anélkül, hogy azonnal igénybe vennék a NATO kollektív védelmi záradékát. Putyin 27 éves uralkodása Oroszország legfelsőbb uralkodójaként megmutatta, hogy tiszteli az erőt, de bünteti a gyengeséget. Ahogy a Kreml fokozza támadásait a szürke zónában, fennáll a veszélye annak, hogy a túl enyhe válasz csak arra fogja bátorítani, hogy tovább menjen.”

A moszkvai Nyezavisszimaja Gazeta című ellenzéki napilap elutasítja az EU-tagállamok intézkedéseit:

„Lényegében ez fegyverkezési program és a katonai-ipari komplexum előfutára. A kezdeményezés keretében megvalósuló projektek nemcsak az EU-tagállamok, hanem Norvégia és – ami ebben az összefüggésben különösen fontos – Ukrajna részvételével is folynak. Ez például azt jelenti, hogy a közös légvédelmi rendszer potenciálisan ezt az országot is magában foglalná. Így a NATO-tagság sok szempontból feleslegesnek bizonyulhat Ukrajna számára.”

Oroszország befolyásolhatja a választásokat, írja a római La Repubblica című liberális, korábban szociál-demokrata napilap az orosz hibrid hadviselésről:

„Kijev ellenállásával szembesülve az orosz elnök válaszát azokra az országokra irányíthatja, amelyek gazdaságilag és politikailag támogatják Zelenszkijt. Észtország, Lettország és Litvánia a legkönnyebb célpontok. Lengyelország azonban, ahol 2027 végén választásokat tartanak, a legprovokatívabb célpont. […] De egy másik szempont bizonyos értelemben még aggasztóbb. Az európai kormányzati központokban egyre nő az aggodalom. A félelem az, hogy Moszkva digitális beszivárgása és manipulációja közvetlenül befolyásolhatja a közelgő választásokat, különösen azokban az országokban, ahol az elektronikus szavazás elterjedt. Ezt megerősíti a CIA nemrég nyilvánosságra hozott dossziéja is.”

A svájci semlegesség

Svájcban egyértelmű többség szavazott az ország semlegességének szigorítása ellen. A genfi ​​Le Temps című szociál-liberális, centrikus napilap ezt jegyzi meg erről:

„Az összes kantonból érkező határozott »nem« egyben határozott »igen« is arra, ahogyan a Szövetségi Tanács a semlegességet megvalósítja. Ez egyértelművé teszi a helyzetet egy olyan időszakban, amikor a világ szétesőben van. A polgárok pragmatikus semlegességet akarnak, amely alkalmazkodik a nemzetközi kontextushoz. Megadják a Szövetségi Tanácsnak az ehhez szükséges mozgásteret.”

A Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap hasonló nézetet vall:

„A népszavazási kezdeményezés számos követelése valóban megfelelt a jelenlegi semlegességi gyakorlatnak. A javaslat azonban veszélyes volt, mert tovább korlátozhatta volna a Szövetségi Tanács mozgásterét egy feszült nemzetközi helyzetben. Svájc csak az Egyesült Nemzetek Szervezete által elrendelt szankciókat fogadhatta volna el. Az olyan nagyobb konfliktusokban, mint az ukrajnai, ezek nem lettek volna alkalmazhatók, mivel az ENSZ Biztonsági Tanácsát az állandó tagok vétójoga megbénítja. Ez elszigetelte volna Svájcot nyugati partnereitől.”

Kormányalakítási gondok Svédországban

A stockholmi Dagens Industri című gazdasági napilap okként azt említi, hogy:

„… a Baloldali Párt támogatta a konzervatív parlamenti elnök, Andreas Norlén újraválasztását. A szociáldemokraták vezetője, Magdalena Andersson azt állítja, hogy ez új konstellációt hozott létre a parlamentben. Ez természetesen nonszensz. Indult a miniszterelnöki posztért, de kitért a kérdés elől, hogy milyen parlamenti alapokon nyugszik majd a kormánya. Nem tett jelentős kísérleteket a tárgyalásokra más pártokkal, és homályos maradt a saját terveivel kapcsolatban. Andersson és az ellenzék többi tagja felkészületlen volt, és váratlanul érte őket a valóság, amelyet sokan előre láttak. Az elmúlt évek összes erős kormánya már a választások előtt felkészült az együttműködésre. Akkor miért nem tanultak a szociáldemokraták a múlt káoszából?”

A koppenhágai Politiken című liberális napilap a Svéd Baloldali Párt szerepét vizsgálja:

„Hogy megszabaduljon a Szociáldemokraták nemkívánatos támogató szerepétől és nyomást gyakoroljon, a Baloldali Párt úgy döntött, hogy újraválasztja a jelenlegi konzervatív parlamenti elnököt, Andreas Norlént, aki valóban kulcsszerepet játszik Svédország új kormányának megalakításában: tárgyalókat nevezhet ki, határidőket szabhat meg és próbaszavazásokat tarthat. Ha négy szavazási forduló is kudarcot vall, új választásokat kell tartani.”

Vučić Putyint játszik

Vučić szerb elnök lemondott és a miniszterelnöki posztért indul. Ez ugyanolyan helycserés hatalommegtartás, mint amilyet Vlagyimir Putyin orosz hol-elnök-hol-kormányfő játszott korábban Dmitrij Medvegyevvel. A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap így kommentálja ezt:

„Az elnöki poszttal ellentétben a miniszterelnöki mandátumok száma nem korlátozott. Márpedig a miniszterelnöknek nagyobb hatalma van a kormány felett, mint az elnöknek. De Vučić számára ez a lépés nem kockázatmentes. Úgy tűnik azonban, hogy a jelenlegi kormánypártnak, amelyhez Vučić is tartozik, nagyobb esélye van, mint az ellenzéknek. Ha Vučić pártja győz – ami nagyon valószínű –, a jövőben még nagyobb hatalma lesz a volt elnöknek.”

Lemondott, hogy maradhasson, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„A vasárnap este megjelent gyorshírek alapján egy pillanatra úgy tűnhetett, mintha egy korszak a végéhez érkezett volna Szerbiában: Aleksandar Vučić lemondott köztársasági elnöki tisztségéről. Valójában azonban szó sincs arról, hogy az országot már majdnem másfél évtizede uraló politikus a visszavonulásra készülne.

Csak annyi történik, hogy az október 25-én esedékes választáson miniszterelnök-jelöltként indul, és ha a Szerb Haladó Párt (SNS) köré szerveződő lista megszerzi a kormányalakításhoz szükséges támogatást, néhány utcával arrébb költözteti politikai hatalmának központját.

A módszer ismerős. Vlagyimir Putyin 2008-ban azért nem indulhatott újra az orosz elnöki tisztségért és azért lett kormányfő, mert az alkotmány akkor csak két egymást követő ciklust engedélyezett számára. S bár Szerbia nem Oroszország, Vučić mozgástere kisebb, a logika hasonló: ha egy tisztség alkotmányos korlátai akadályozzák a politikai vezetőt, akkor a hatalom megtartása érdekében másik tisztséget keres.

[…] Sokan úgy érezték: a diákok hiteles alternatívát nyújtanak a hatalommal szemben. A szerb ellenzék hosszú éveken át ugyanattól a betegségtől szenvedett, amely Magyar Péter megjelenéséig Magyarországon is bénította a Fidesz ellenfeleit. Sok párt, rengeteg személyes konfliktus, eltérő politikai stratégiák és egymással versengő ellenzéki listák álltak szemben a centralizált hatalmi gépezettel. A Szerb Haladó Pártnak a választási győzelmekhez ezért az is elég volt, hogy a saját táborát egyben tartsa, hiszen az ellenzék pártjai egymástól vették el a szavazatokat.

A diáklista ezen változtathat. A Demokrata Párt, a Zöld-Baloldali Front és más ellenzéki erők már úgy döntöttek, félreállnak vagy támogatásukról biztosítják a diákokat.

Ez még messze van a teljes ellenzéki összefogástól, ám a tiltakozó mozgalom mögött olyan választók is felsorakozhatnak, akik a hagyományos ellenzéki pártokra nem szívesen szavaztak volna.

Bár volt olyan kutatás, amely a diákmozgalmat látta az élen, annyira egyenlőtlenek a feltételek és oly mértékben Vučićék felé lejt a pálya, hogy csodaszámba menne a diáklista győzelme. A választói névjegyzék elavult, így visszaélésekre ad lehetőséget, a közpénzeket és az állami intézményeket az SNS szemérmetlenül saját kampánycéljaira használja fel, a hatalom médiatúlsúlya pedig már-már nyomasztó. Így a kormányzatnak jócskán van lehetősége arra, hogy az embereket állandó nyomás alatt tartsa. A recept már máshol is bevált: a félelemben tartott emberek a kormánypárthoz húznak. Ehhez járul a jól időzített »állami gondoskodás«.

[…] Mindezek fényében különösen érdekes az Európai Unió magatartása. Brüsszel évek óta bírálja a szerb jogállamiság állapotát, a médiahelyzetet és a választási feltételeket. Az Európai Parlament idén nyáron ismét kemény hangú értékelést fogadott el Szerbiáról. Ehhez képest Vučić pártja, az SNS továbbra is az Európai Néppárt társult tagja.

Az EU óvatosságának az az oka, hogy a diákmozgalomban sem bízik. A diákok tudatosan kerülik, hogy egyértelmű ideológiai vagy geopolitikai címkét ragaszthassanak rájuk.

Tüntetéseiken nem domináltak az uniós zászlók, miközben a mozgalomban liberális, baloldali, konzervatív és nemzeti érzelmű fiatalok egyaránt jelen vannak. Ez tette lehetővé, hogy rendkívül széles társadalmi koalíciót hozzanak létre, Brüsszelből nézve viszont bizonytalanságot okoz: egyelőre nem világos, milyen külpolitikai irányt követne egy olyan kormány, amely a diákmozgalom támogatásával kerülne hatalomra.

Vučić éppen ezt a bizonytalanságot használja ki. Brüsszelben európai integrációról beszél, Moszkvával fenntartja a különleges kapcsolatot, Pekingből beruházásokat és politikai támogatást szerez, miközben Szerbia továbbra sem csatlakozott az Oroszországgal szembeni uniós szankciókhoz. Ez a hintapolitika sokáig kifejezetten eredményesnek bizonyult, mostanra azonban a geopolitikai környezet megváltozása miatt elérte határait.

Az október 25-i választás majd megmutatja, hogy az új politikai mozgalom képes-e áttörni azt a megdönthetetlennek hitt intézményi és médiarendszert, amelyet az SNS hosszú évek alatt épített ki. A feltételek nem egyenlőek, és Vučić tábora továbbra is erős. Szerbiának azonban döntenie kell: a Kelethez vagy a Nyugathoz akar-e tartozni. A hangadók Mladićot és Putyint éltetik, de a többség egyáltalán nem biztos, hogy úgy gondolkodik, mint ők.

A diákok is azt remélik: a békés többség velük van. És maguk mögött akarják hagyni a vérzivataros múltat.”

Brnabić átveszi a hatalmat, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Aleksandar Vučić elnök idő előtt lemondott hivataláról. Hétfőn átadta a hatalmat Ana Brnabićnak, a parlament elnökének, aki egyben az ideiglenes elnöki tisztséget is betölti utódjának megválasztásáig. Ez a lépés lehetővé teheti Vučić számára, hogy az október 25-i parlamenti választások után átvegye a miniszterelnöki tisztséget, ha a Szerb Haladó Párt (SNS) megnyeri a választásokat. »A harc csak most kezdődik« – mondta az 56 éves politikus vasárnap este támogatóinak.

Brnabić, aki régóta Vučić politikai szövetségese, 2017 júniusától 2024 márciusáig szerb miniszterelnök volt. Ezt követően átvette a parlament elnöki posztját. Brnabić az első nő, aki Belgrádban államfői posztot tölt be. Ő fogja képviselni Szerbiát külföldön is. Az 51 éves politikus megbízatása ideiglenes elnökként legfeljebb három hónapra korlátozódik. Vučić vasárnap jelentette be a decemberi előrehozott elnökválasztást. A jelenlegi elnök mandátuma egyébként is lejárt volna 2027 májusában. Ha átvenné a miniszterelnöki posztot, Vučićnak lehetősége nyílna a szerb politika további alakítására.

Az október 25-i előrehozott parlamenti választások szintén Vučić kezdeményezése. Szerbiai megfigyelők ezt úgy tekintik, mint egy lépést, amely megnehezíti az ellenzék számára egy versenyképes ellenmozgalom kiépítését. Vučić fő kihívójának most az Ilija Srdanović kardiológus vezette »Diáklistát« tartják.”

Közel-Kelet

A sanghaji Jiefang Ribao című állami napilap Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közeledésével foglalkozik:

„Az iráni háború vége még nem látszik. De míg Washington és Teherán messze van a megállapodástól, Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között közeledés van kibontakozóban. Ez új szakaszt jelent a közel-keleti geostratégiai sakkjátszmában. Az izraeli miniszterelnök emirátusi »titkos látogatása« spekulációkat váltott ki. Netanjahu ingatag belpolitikai helyzetben van a folyamatos korrupciós vádak miatt, és állítólag figyelmen kívül hagyta a hírszerző ügynökségek figyelmeztetéseit a közelgő Hamász-támadásról. Ez az elterelő taktika nagyon is alkalmas időben érkezik számára. Ugyanakkor Netanjahu gyengítheti az arab blokkot azzal, hogy éket ver a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek között már meglévő szakadékba. Egy másik tényező, amely a régiót puskaporos hordóvá változtatja, London és Párizs bejelentése, miszerint támogatni fogják Szaúd-Arábiát a húszik elleni harcban.”

A londoni Al Quds Al-Araby című független arab nyelvű napilap a stratégiailag fontos Hormuzi-szorosban az Egyesült Államokkal fennálló konfliktus rendezésére vonatkozó iráni javaslatról így írt:

„A javaslat célja több vitatott kérdés összekapcsolása. Ezek közé tartozik az ellenségeskedés beszüntetése, az amerikai szankciók feloldása, a befagyasztott iráni eszközök felszabadítása, az olajexport újraindítása és a Hormuzi-szoros újranyitása. Ezt követően folytatódnának a nukleáris tárgyalások. Teherán a javaslatot a tárgyalóasztalhoz való visszatérés pragmatikus útjaként írta le. Az elemzők azonban a Hormuzi-szoros prioritásként való kezelését Irán azon kísérletének kifejeződéseként értelmezték, hogy a további tárgyalások előtt visszaszerezzen egy kulcsfontosságú politikai alkualapot.”

Izraeli parlamenti választások

Az izraeli parlamenti választások kapcsán a Jerusalem Post című, 1932-ben alapított közép-jobboldali, konzervatív napilap a mandátumok korlátozásának kérdésével foglalkozik:

„Hétfőn Benjamin Netanjahu miniszterelnök mérföldkőhöz érkezett: 19 teljes évet töltött az izraeli kormány élén. Ez azt jelenti, hogy Netanjahu az állam megalapítása óta nagyjából minden negyedik napban miniszterelnökként szolgált. Egészséges dolog-e egy demokráciában, ha egy kormányfő ilyen sokáig hivatalban marad? A hatalmon töltött túlzott idő káros lehet mind a vezető, mind az ország számára. Azt a benyomást keltheti, hogy egy személy pótolhatatlan, elmosva a vezető és az állam közötti demokratikus különbséget. De a vezető nem az állam; a vezető az államot szolgálja.”

Az amszterdami De Volkskrant című közép-baloldali napilap olyan információkra hivatkozik, amelyeket Netanjahu állítólag a 2023. október 7-i Hamász-támadás előtt kapott:

„A jelentések, miszerint Netanjahut Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek is figyelmeztették, talán nem véletlenül szivárogtak ki. Az izraeli ellenzék lelkesen ragadja meg a vádakat, hogy bebizonyítsa Netanjahu alkalmatlanságát az ország vezetésére. Ha valóban igaz, hogy Netanjahu tudott egy nagyobb Hamász-támadás lehetőségéről, az hatalmas kín lenne annak az embernek, aki egész politikai karrierjét arra az állításra építette, hogy ő az egyetlen, aki megvédheti Izraelt.”

Az első marokkói miniszterelnöknő

A marokkói király Fatima Zahra Mansourit nevezte ki az ország miniszterelnökévé. A Hespress című marokkói hírportál ezt hangsúlyozza:

„Ez az esemény megerősíti, hogy a marokkói nők a politikai döntéshozatali folyamatok középpontjában álltak és állnak továbbra is, és képesek vezető szerepet betölteni. Vajon Fatima Zahra Mansouri inspiráló politikai példakép lesz-e Marokkó számára, ahogyan Angela Merkel is kiemelkedő példakép lett Németországban? A választ nem pusztán beszédek vagy szimbolizmus fogja megadni, hanem a döntések és az elkövetkező évek eredményei.”

A lisszaboni Diário de Noticias című liberális-konzervatív, illetve egyesek szerint centrista napilap így foglalja össze a helyzetet.

„VI. Mohamed király bebizonyítja, hogy az ország modernizálására vonatkozó tervei között szerepel a nők helyzetének javítása is. A Mansouri vezette marokkói kormányzó pártnak, a PAM-nak azonban még mindig szövetségeseket kell találnia, és más kihívások is jelentősek: Marokkóban magas a munkanélküliség, és a feszült globális helyzet miatt emelkednek a megélhetési költségek. Végül ott van a király egyik legnagyobb projektjének előkészítése: a 2030-as FIFA-világbajnokság, amelynek Marokkó Spanyolországgal és Portugáliával közösen ad otthont.”

Spanyol bérleti díjak

Az általános áremelkedésekről és a magas bérleti díjakról szól a madridi El País című közép-baloldali napilap cikke:

„Az üzemanyag- és az élelmiszerárak mellett alapvető probléma sújtja az európai középosztályt: a megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés. Ez valószínűleg az európai fejlemények előíze. A »megfizethetőségi válság« kifejezés már rég átlépte az Atlanti-óceánt, és itt is láthatóvá vált – legyen szó Berlinről, ahol a radikális baloldal olyan követelésekkel ünnepelte sikereit, mint több mint 200 000 lakás kisajátítása, vagy a madridi Puerta del Solról. Szélsőséges erők ólálkodnak a politikai peremeken, készen arra, hogy kihasználják a kormányok tétlenségét.”

A barcelonai La Vanguardia című spanyol-katalán, közép-liberális, monarchista napilap ezt jegyzi meg:

„Valójában a politikai körökben egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy a lakáshiány, amelyet a polgárok évek óta központi problémaként azonosítanak, hatalmas társadalmi felforduláshoz vezethet. A most elfogadott intézkedések elsősorban a bérlőket védik, és így megelőzik a társadalmi nyugtalanságot. Ezek azonban aligha járulnak hozzá a lakásépítés ösztönzéséhez, és ebben rejlik a valódi probléma: Spanyolországban körülbelül egymillió lakás hiányzik. Telkeket kellene rendelkezésre bocsátani, és elő kellene mozdítani a lakásépítést – valamint helyre kellene állítani a bizalmat, hogy a bérbeadók és a befektetők ne csökkentsék tovább a bérlakások számát.”

A londoni The Guardian című neoliberális napilap így látja ezt:

„Spanyolország erősen decentralizált rendszere, amelyben a hatalom megoszlik a helyi, regionális és országos szintek között, ismét tökéletes ürügyet biztosít a politikusoknak arra, hogy a lehető legszükségesebbekre korlátozzák magukat és egymást hibáztassák, miközben az érintettek szenvednek. A spanyolok ismételten a lakhatási problémát tartják az ország legnagyobb problémájának, de ez a kérdés ennek ellenére sem kapta meg a megérdemelt intenzív politikai figyelmet.”

Burnham beszéde

Burnham brit miniszterelnök Munkáspárt-konferencián tartott beszéde következik. Az oszlói Dagsavisen című független napilap ezt jegyzi meg erről:

„Burnham kész minden lehetőséget megvizsgálni az Európai Unióval való kapcsolatok javítására – beleértve a megújított tagságot is. A Munkáspárt konferenciáján tartott beszédében kijelentette, hogy a Brexit több kárt okozott, mint hasznot. Korábbi alkalmakkor Burnham a Brexitet okolta az egy évtizedes stagnálásért és megosztottságért. Üdítő, hogy valaki újra fel meri vetni Európa kérdését. Burnham nem kötelezi el magát kategorikusan amellett, hogy az EU-tagság a helyes út. De annál világosabban kimondja, hogy a briteknek új párbeszédre van szükségük.”

A londoni The Independent című liberális digitális napilap így magyarázza ezt:

„Burnham nyers kijelentése, miszerint Nagy-Britannia »végigmehet« az EU-hoz való visszatérésig vezető úton, hadüzenet a következő általános választásokra. A toryk ezt ugyanígy látják. Azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy a Brexit-évek csatáinak felelevenítésével akarja újra feltépni a régi sebeket. Ez azonban éppen ellenkezőleg az ország javát szolgálja. A nemzet túl sokáig nem nézett szembe egy olyan ténnyel, amely sokak számára már az EU-ból való kilépésünk előtt is egyértelmű volt, és azóta csak világosabbá vált: hogy többet veszítünk, mint amennyit nyerünk. A közvélemény-kutatások szerint a szavazók többsége az EU-val való szorosabb kapcsolatok mellett áll. Az üzleti közösség most elsöprő többséggel támogatja ezt. Megérti a szomszédainkkal való kereskedelem költségeit és nehézségeit.”

Lapszemle. Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)