Ketten meghaltak és hatan megsérültek Kiskunmajsa közelében, ahol felborult egy francia rendszámú autó csütörtökön hajnalban, írja a Police.hu. A kocsit egy embercsempész vezette, utasai pedig az országba illegálisan érkezett emberek voltak.

A Renault sofőrjét igazoltatni akarták a rendőrök az 5409-es számú úton, de az továbbhajtott, majd egy kanyarban kisodródott, és nekicsapódott egy fának. Ketten a helyszínen életüket vesztették. A helyszínelés idejére az utat teljesen lezárták.

Az utóbbi hónapokban ismét egyre többen jutnak át a szerb–magyar határon. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója augusztus végén a Kossuth rádióban azt mondta:

Ásotthalom és Mórahalom térségében 140-180 tagú csoportok jönnek át a kerítésen létrákkal, és tesznek kísérletet a védelmi erők lerohanására, emellett aktívak az embercsempészek is, akik az átjutottakat próbálnák továbbvinni”. Az itteni tanyavilágban szinte mindenki találkozott már a határvadászok és a rendőrök elől menekülő, hátizsákos idegenekkel.