A gyerek 32 éves anyját is megsebesítette az a férfi, akit most gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolnak, illetve és azzal, hogy tettét pusztán gyűlöletből és azért követte el, mert áldozatai muszlimok voltak, írja a 444.hu.

A Will megyei seriffhivatal vasárnap közleményében azt írta, szombat reggel kaptak segélyhívást egy nőtől, aki azt mondta, megtámadta a főbérlője. A kiérkező rendőrök találták meg a nőt és fiát, mindkettejük mellkasán, törzsén és végtagjaikon több szúrt sebbel. Kórházba szállították őket, de a fiú később meghalt. A gyereket 26 késszúrás érte.Támadójukat, a 71 éves Joseph Czubát a ház előtt találták meg, a kocsifelhajtón ült. Őt is kórházba szállították megfigyelésre, mielőtt a rendőrök kihallgatták volna.

A hatóság közleménye szerint a támadás során használt kés egy „fogazott, katonai stílusú kés volt”, aminek pengehosszúsága majdnem 18 centi.

A hatóságok közleménye szerint a gyanúsított „egyértelműen a Hamász és az izraeliek között zajló konfliktus miatt támadta meg mindkét áldozatát”, és mert azok muszlimok voltak.