Brüsszelben a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, miután lelőttek két embert hétfő este – közölte a helyi médiára hivatkozva a Sky News. Mindkét áldozata svéd focicsapat mezét viselte, és a svéd–belga meccsre érkezhettek: a gyilkosságok nyolc kilométerre történtek a stadiontól. Belgium többi részére a második legmagasabb készültséget rendelték el, írja a Telex.

Alexander De Croo belga miniszterelnök részvétét fejezte ki a svéd miniszterelnöknek és megerősítette, hogy az áldozatok svéd állampolgárok. Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy közös céljuk a terrorizmus elleni harc.

Az antwerpeni Het Laatste holland nyelvű újság szerint a lövöldözés a Saincteletteplein közelében történt, a városközponttól északra. Egyelőre még nem tartóztatták le a gyanúsítottat, a rendőrség pedig lezárta a helyszínt. Annelies Verlinden belügyminiszter bejelentette, hogy hajtóvadászatot indítottak utána.

A lövöldözésről videók terjednek a neten, amin látszik, hogy az elkövető egy narancssárga kabátban egy automata fegyverrel tüzel. A HLN a Sudinfo vallon lapra hivatkozva azt írja, az elkövető feltöltött egy videót az internetre, amiben azzal dicsekszik, hogy hitetleneket öl. Azt állítja, hogy azért lőtt le két embert, hogy bosszút álljon a muszlimokon, és hogy muszlimként a vallásáért él és hal.

Halálra késeltek egy 6 éves fiút Amerikában, mert muszlim volt

Szintén a HLN szerint a biztonsági szolgálatok és a szövetségi kormány tagjait válságtanácskozásra hívták össze, mivel komolyan felmerült a terrorista indíték. A nyomozás jelenleg a brüsszeli ügyészségen folyik. Ha azonban kiderül, hogy terrorcselekményről van szó, az ügyet szövetségi szinten is vizsgálhatják. Ebben az esetben a szövetségi ügyészség veszi át a nyomozást.

A Belgium-Svédország mérkőzés első félidejét lejátszották, a találkozó 1:1-re állt, amikor a svéd játékosok megtudták, hogy két honfitársuk meghalt, s azonnal jelezték, nem akarják folytatni a meccset. A belgák ezzel egyetértettek.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalosan annyit közölt, hogy biztonsági okok miatt felfüggesztették a mérkőzést, és hogy a továbbiakról hamarosan döntés születik. A meccsen jelenlévő 35 ezer néző – köztük nagyjából 200 svéd – a helyén maradt, egyelőre nem engedik ki őket a stadionból.

A Nemzeti Sport közölte, hogy az UEFA honlapján a mérkőzés közvetítésében megjelent információ szerint a két csapattal, valamint a rendőri szervekkel folytatott konzultációt követően az európai szövetség hivatalosan úgy döntött, hogy felfüggeszti a mérkőzést, amelynek további sorsáról később születik döntés.