Hivatalos válaszában bár nagyon titokzatos volt a Srbija Voz Rt., amikor arról érdeklődtünk, hogy hétfőn, október 23-án hány órakor indul az első vonat Szabadkáról Szegedre, az online rendszerben való keresés során sikerült kiderítenünk az időpontot.

Amennyiben arra keresünk rá a rendszerben, hogy Horgosra október 23-án mikor indul vonat, kiderül, hogy az első járatot Szabadkáról 10 óra 44 perckor indítják, és az 11 óra 9 perckor érkezik meg Horgosra. Tekintettel arra, hogy a Szegedig tartó menetidőt 1 óra 15 percre jósolják, kiderül, hogy az első járat Szegedre körülbelül délben, vagyis 12 órakor érkezik meg.

Horgosról viszont reggel is indul vonat, méghozzá 9 óra 51 perckor és 10 óra 16 perckor érkezik Szabadkára, amiből viszont következtethető, hogy 9 óra tájban az első járatnak el kell indulnia Szegedről.

Amennyiben a Horgos-Szabadka relációt nézzük, akkor láthatjuk, hogy visszafelé Horgosról 15 óra 51 perckor indulhatunk Szabadkára, ahová 16 óra 16 perckor érkezik. Vagyis 15 óra tájban indul majd feltételezhetően Szegedről a délutáni járat.

Hivatalos menetrend és jegyár még nincs, a MÁV ügyfélszolgálatánál még csak nem is tudnak róla, hogy a járatot hétfőtől újraindítják.

Ezek az információk alapján viszont elmondható, hogy Szegedről Szabadkára 9 órakor és 15 órakor, Szabadkáról Szegedre pedig 10 óra 44 perckor és 16 óra 44 perckor juthatunk el. Ez utóbbi, számításaink szerint, 18 óra tájban érkezik meg a szegedi vasútállomásra.

Aki vonattal szeretett volna Szabadkáról eljutni Szegedre és megoldani a bevásárlást, vagy a rokonlátogatást, annak igencsak sietnie kell majd, hiszen 12 és 15 óra között lesz erre lehetősége, ha még aznap vissza szeretne jönni Szabadkára, vonattal.

A szegediek valamivel jobban jártak, hiszen ha a reggeli járattal 10 óra 15 tájban Szabadkára érkeznek, 16 óra 44 percig a városban tölthetik az időt, ekkor indul ugyanis a második járat vissza, Szegedre.