Aleksandar Vučić volt szerb elnök annak a Miodrag Selakovićnak is kegyelmet adott, aki május 14-én autójával áttörte a belgrádi Jogi Kar előtt felállított útlezárást, miközben az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásában elhunyt áldozatokra emlékeztek. Az incidens során elütötte a 90 éves Veroljub Sarićot is – erősítette meg a belgrádi Alapfokú Bíróság.
A bíróság közölte, hogy november 2-án elektronikus úton, az Igazságügyi Minisztériumon keresztül megkapta Vučić szeptember 27-i kegyelmi határozatát. Ennek értelmében Miodrag Selaković mentesül a büntetőeljárás alól abban az ügyben, amelyben a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel vádolták. A kegyelmi eljárást hivatalból az igazságügyi miniszter kezdeményezte, az ügyben a belgrádi Első Alapfokú Bíróság járt el a belgrádi Felsőfokú Ügyészség vádemelési indítványa alapján.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
A szerb köztársasági elnök kegyelmi határozata annak meghozatalával lépett hatályba. A bíróság közölte, hogy az érintett ügyben a továbbiakban a törvényeknek megfelelően jár el.
Mint az N1 emlékeztet, május 14-én, a belgrádi Jogi Kar előtt tartott 16 perces csendes megemlékezés idején Selaković autójával megpróbált erőszakkal áthajtani azon a kereszteződésen, amelyet a hallgatók és a polgárok az esemény alkalmából lezártak. Kiszállt az autóból, és megütött egy egyetemsitát, majd járművével elütötte a lezárásban részt vevő 90 éves Veroljub Sarićot is.
A Felsőfokú Ügyészség idén júliusban benyújtott vádemelési indítványa szerint Selaković autójával súlyos sérüléseket okozott Sarićnak. A férfit a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel gyanúsították.
Fotó: Printscreen X@blokadapravni

