A Vajdasági Szociáldemokrata Liga – Vajdaságiak (LSV) párt értékelése szerint Szerbia alkotmánya és a vonatkozó törvények ugyan a nemzeti közösségek számára sok jogot biztosítanak, de mindez „csak betű a papíron”.

Jan Gages, az LSV tisztségviselője közölte, hogy december 17-n csak az erre a pártra leadott szavazat garantálhatja a nemzeti kisebbségek helyzetének javulását.

– Arra kérjük a polgárokat, hogy nemzeti, vallási hovatartozásától és származásától függetlenül támogassa a Vajdaságiak listáját és ezzel járuljon hozzá Vajdaság Szerbiában belüli helyzetének javulásához egyúttal az abban élő kisebbségek helyzetének a javulásához is – írta Gages.

Rámutatott, hogy mind kevesebb iskolában folyik kisebbségi nyelvű oktatás, a privatizáció miatt számos rádióállomás és műsor szűnt meg.

– Nincs többé Nagybecskereki Rádió, Kikindai Rádió, Zombori Rádió, Temerini Rádió… A kisebbségek nyelveinek hivatalos használata a jogszabályokban jól van előírva, ám azt gyakran nem tartják be, ezt pedig semmivel sem szankcionálják – mutatott rá Gages.

Értékelése szerint ezekre a problémákra csak az LSV fogékony és ezeket meg is tudja oldani.