A nemzeti kisebbségiként beharangozott Elég! Európai út (Dosta! Evropski put) nevű, Rade Basta nevével fémjelzett listához mellékelt, hamisított aláírások miatt tettek több büntetőfeljelentést is, írja a szerb sajtó.

A feljelentést, a belgrádi Városi Választási Bizottság (GIK) azon tagjai tették, akiket a „Szerbia az erőszak ellen” lista delegált a bizottságba.

Vladica Ilić, a GIK egyik helyettesítő tagja a városi közigazgatás épülete előtt újságíróknak azt mondta, hogy legalább három polgár nyilatkozatát hamisították meg, közülük egyik a támogatói aláírások gyűjtésekor külföldön volt.

Hozzátette, a belgrádi első számú alapfokú ügyészségen tettek büntetőfeljelentést, a Savski venac városnegyed hitelesítője, Miroslava Graovac ellen, személyi okmány hamisítása miatt.

Egy, illetve több ismeretlen személy ellen személyes adatok törvénybe ütköző módon történő gyűjtése miatt tettek feljelentést. Mint Ilić a magyarázta, nemcsak törvénytelenül gyűjtöttek személyes adatokat, hanem azokat valaki el is juttatta az Elég! Európai út koalícióhoz.

A harmadik büntetőfeljelentést a koalíció egy vagy több ismeretlen tagja ellen tették, közokirat hamisítás miatt.

Hozzátette, az erre utaló bizonyítékokat az ügyészséghez és a Városi Választási Bizottsághoz is eljuttatták.

Elmondása szerint nemcsak az említett három aláírás gyanús, több hasonló is van, amelyeket hasonló kézírással írtak, illetve amelyeknél a nevek kezdőbetűi szerepelnek, nyomtatott betűkkel, és több mint ezret a fent említett személy hitelesített.

Ilić szerint hasonló gondokat fedeztek fel az Orosz párt listája kapcsán is, de a GIK nem tette lehetővé, hogy abba betekintést nyerjenek.

Iva Đinđić Ćosić az egyik olyan polgár, aki azt állítja, nem támogatta Rade Basta listáját, úgy véli, nem ő az efféle bűncselekmény egyetlen áldozata és arra kérte az államot, hogy védje meg polgárait.

Mélységesen meglepett és megrázott, hogy valaki visszaélt az adataimmal, és olyan helyzetbe hozott, hogy ma magyarázkodnom kell, és egy olyan nyilatkozatot hitelesíttetni, amelyben kijelentem, hogy nem támogattam az említett listát – mondta a hölgy.

Hozzátette, kevésbé problémás, hogy aláírása az említett lista támogatói között tűnt fel, sokkal nagyobb problémának tartja, hogy Szerbiában valaki hozzájuthatott a személyi igazolványában lévő adataihoz, és azok alapján helyette, egy bizonyos pillanatban arról nyilatkozott, hogy a vezeték- és keresztneve egy bizonyos lista támogatói között szerepeljen.

Még négy lista küzd az aláírások összegyűjtésével, erre már csak három napjuk maradt