„Biztonsági természetű formális akadályok” miatt Zoran Đorđević, Szerbia jelöltje a nagyköveti posztra nem kapta meg Szlovénia befogadó nyilatkozatát – írta meg a szlovén Delo. A befogadó ország nyilatkozatát Szerbia még augusztus 8-án kérte meg Szlovéniától.

A lap értesülései szerint Zoran Đorđević, a Szerb Posta megbízott igazgatója nem lehet nagykövet Szlovéniában, de erről hivatalos tájékoztatást lehetetlen kapni. Rendes körülmények között a szlovéniai diplomáciában a javaslat átadását követően 6-8 héten belül megadják a befogadó nyilatkozatot, ha annak nincs semmi akadálya, amit a Külügyminisztérium, a rendőrség, az igazságügyi szervek és a biztonsági szolgálatok határoznak meg – a Delo úgy tudja, hogy ezek közül az egyik fogalmazott meg „formális aggályokat” a jelölttel szemben.

A diplomáciai kapcsolatokról szóló Bécsi Egyezmény 4. cikke szerint visszautasításnak számít, ha a nagyköveti jelölés megküldését követő 90 napon belül a fogadó ország nem küldi meg a befogadó nyilatkozatot, és ezzel a nagyköveti jelöltet nemkívánatos személynek tekinti.

Fotó: 021.rs