Marko Milošević harmadik a listánkon, úgyhogy Milošević minden bizonnyal parlamenti képviselő lesz, üzente Ivica Dačić, a néhai véreskezű szerb diktátor által alapított Szerbiai Szocialista Párt elnöke egy zaječari kampányrendezvényen.

A Danas tudósítása szerint az SPS elnöke a rendezvény elején bocsánatot kért az emberektől, akikről úgy véli, elegük van a választásokból.

– Mi nem akartunk választásokat, de ha mát azokat kiírták, akkor részt kell venni. Ki kell menni a meccsre és a lehető legtöbb gólt kell rúgni. Itt idősebb polgárokat is látok, akikkel már fiatal szocialista koromban is találkoztam. Ők a bizonyíték, hogy mindaz, amit akkoriban mondtunk, úgy gondolom, most is kimondhatjuk – emelte ki Dačić.

A politikus értékelése szerint a társadalom több évtizedes, sőt több évszázados problémákkal szembesül.

– Ezek a problémák éveken át botránykövet jelentettek nálunk és a térségben is. Ezért volt hazugság október ötödike, hogy csak akkor oldódik meg minden probléma, ha Slobodan Milošević és az SPS távozik a hatalomból – magyarázta a politikus.

Hozzátette, pártja nem változtatott politikáján, amelynek két alapelve van: a szocializmus és a hazafiasság.

Kiemelte, az a céljuk, hogy a Szerb Haladó Párttal akalítsanak parlamenti többséget.

– Nem lehet hamis baloldaliakkal, hamis patriótákkal koalíciókat kötni, mert mi két különböző világ vagyunk. Tudnunk kell, hogy mindazokat, akiket ma a politikai palettán látunk, láttuk október ötödikén is. Az ellenzéket ma másképpen hívják de ez most is a DOS (Szerbiai Demokratikus Ellenzék – szerk.megj.). Értsék meg, hogy december 17-én nemcsak választások vannak, hanem ez a 2000. szeptember 24-ei választásoknak a folytatása is, mivel október 5. hatalmas gonoszságot hozott Szerbiának. Miloševićet kiszolgáltatták Hágának, Šainović súlyos éveket töltött el Hágában, de nem árulta el országát és népét. Marko Milošević listánkon a harmadik helyen van, ezért ő biztosan bejut a parlamentbe – húzta alá Ivica Dačić.

Marko Milošević (b) és Ivica Dačić (j) (Fotó: Beta)