Annak ellenére, hogy le kellett mondani a pártban minden funkciójáról, vagyis az alelnöki posztról, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem tud elszakadni a Vajdasági Magyar Szövetségtől. Az MNT-nek minden magyart kellene képviselnie Vajdaságban, ehelyett Fremond már a médiastratégia szabadkai közvitáján kimondta, hogy a stratégia az ő politikai beállítottságuknak a szája íze szerint készült el.

Fremond: A mi politikai beállítottságunk szája íze szerint készült el ez a stratégia

December 14-én, vagyis három nappal a szerbiai választások előtt sikerült még jobban megerősítenie azt a vélekedést, hogy számára csak a Vajdasági Magyar Szövetség a fontos, ugyanis egy automata telefonon hívja fel az embereket a 024/262-200-as számról, s utána Fremond Árpád bemutatkozik, majd többek között ezt mondja:

„Nem mindegy, hogy részt veszünk-e a választásokon, vagy hagyjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. A Vajdasági Magyar Szövetség önállóan indul a köztársasági és a tartományi választáson is. Listáinkra a hatos szám bekarikázásával tud szavazni. Arra kérem, hogy mindenképp menjen el szavazni, és egyúttal hívja fel erre barátai és családtagjai figyelmét is. A szavazóhelyek vasárnap hét és húsz óra között lesznek nyitva, kérem ezt vegye figyelembe. Számítunk önre! Köszönöm, hogy meghallgatott, a viszont hallásra.”