A krónikus, nem fertőző betegségek vezető oka a dohányzás. Szerbiában a lakosság több mint egyharmada dohányzik, és ezzel a világ élvonalába tartozik.

Ugyan évek óta emlegetik, de úgy tűnik idén várható annak a törvénynek az elfogadása, amely teljesen száműzi a dohányzást a zárt térből, így a vendéglátóhelyekről is, írja a Szerbiai Rádió és Televízió honlapja.

Azokban az országokban, ahol a tilalmat bevezették, az elmúlt két évtizedben 50 százalékkal csökkent a dohányosok száma.

Egyébként ma is vannak olyan helyek, ahol gondolnak a nem dohányzókra is Szerbiában. Csak Belgrádban több mint 100 nemdohányzó bár működik, Szabadkán tudomásunk szerint csupán kettő.

A törvényjavaslat egyébként már 2010-ben előirányozta a dohányzás teljes tilalmát a vendéglátóhelyeken, de az utolsó pillanatban változtattak rajta, és mára Szerbia az egyetlen európai ország, ahol füst van az éttermekben.

A Pénzügyminisztérium adatai szerint a cigaretta jövedéki adójából származó bevétel éves szinten mintegy egymilliárd euró. Ezzel szemben az egészségügyi minisztérium adatai azt mutatják, hogy a dohányzás okozta költségek, így a betegek kezelése, a betegszabadság és a termelékenység csökkenése két és félszer magasabbak.

Illusztráció (Pixabay)