Bayer Zsolt élethazugságai címmel tett közzé videót vasárnap reggel Ungváry Krisztián. A történésznek hétfő reggel jelenik meg egy nagy cikke Bayer Zsolt nagyapjáról és a publicista hiányos múltfeldolgozásáról a Telexen. „Ez a történet Bayer Zsoltról szól, Bayer Zsolt élethazugságairól, de hogy konstruktív legyek, inkább arról, hogy megértsük Bayer Zsoltot” – fogalmaz a videóban.

A történész levéltári dokumentumokkal alátámasztva járja körül, hogyan lett Bayer nagyapja, Gyimes Károly már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője a nyilas pártnak Kiskőrösön. Gyimes a holokauszt idején gettóorvosként hüvelyi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét, majd a háború után önként jelentkezett az Államvédelmi Hatóságnál (ÁVH), és besúgónak állt.

Ungváry szerint ehhez képest Bayer Zsolt rendszerint pozitív képet fest a nagyapjáról. Azt ugyan elismeri, hogy gettóorvos volt, de a publicista szerint ebben a minőségében embereket mentett, az ÁVH pedig meghurcolta, és végül négy hálás zsidó mentette meg az Andrássy út 60.-ból.

A történész szerint azért van szükség Bayer családi múltjának feltárására, mert abból megérthető, miért viselkedik ma úgy Bayer Zsolt úgy, ahogy.

„Miért is van, az, amit olyan sokszor látunk nála és eszmetársainál, hogy most mi jövünk, és nekünk dolgok járnak, budai ingatlan, ez az, amaz. Ez az elementáris belső sértettség magyarázható ezekkel a társadalmi traumákkal, amelyeken ezek a családok tettesként korábban keresztülmentek, és a lelkiismeretük valahogy nem adott nekik soha feloldozást.”

Ungváry azon a véleményen van, hogy ha Bayer szembenéz a múltjával, talán képes lesz arra is, hogy ezt az állandó sértettségérzését megszüntesse. „De ha csak annyit tesz, hogy nem hazudik saját nagyapjáról, hanem hallgat róla, akkor is egy centivel előre tudtunk lépni.”

Gyimes Ungváry kutatásai szerint nem öt pengőért vizsgálta meg a gettóba zárt zsidókat, ahogy Bayer korábban állította. Egy általa látott vallomás szerint előfordult olyan is, hogy 500 pengőt fogadott el a segítségnyújtásért, csak hogy aztán ne csináljon semmit. Ungváry szerint abban, hogy Gyimest a háború után mégis felmentette a népbíróság, közrejátszhatott az is, hogy Gyimes ’45 után antifasiszta ellenállói legendákat gyártott magáról, és „ezzel próbálta elkábítani a népbíróságot”, emellett a terhelő vallomások egy része hiányzik is az ügyészségi aktából. Az ’50-es években aztán Gyimes önként jelentkezett besúgónak.

„Állambiztonsági karrierje feltehetően több évtizeden keresztül folytatódott.”

1961-ben aztán több orvossal együtt Gyimesit is elítélték különböző jogcímeken, kétrendbeli magzatelhajtásért és erre való felbujtásért egy év felfüggesztett börtönt és 5000 forint pénzbírságot kapott a történész szerint. Ungváry hozzátette:

„Bayer Zsolt egy kicsit megértőbb lehetne abban a diskurzusban, amit jelenleg az abortusz kapcsán folytat, hogyha a saját nagypapája tevékenységére gondol.”

Ungváry Krisztián nagy cikkét Bayer Zsolt nagyapjáról és a publicista hiányos múltfeldolgozásáról hétfő reggel közli a Telex.

Bayer Zsolt (Fotó: 444)