Miután az illetékesek estig hivatalos magyarázatot nem adtak arra vonatkozóan, hogy miért volt fennakadás kedden a Szabadka és Szeged között közlekedő vasúti közlekedésben, a délutáni órákban a szabadkai vasútállomás ideiglenesen felállított jegypénztáránál érdeklődtünk arról, miért nem indulnak a vonatok a megszokott menetrend szerint.

A jegypénztáros hölgy kérdésünkre elmondta, kisiklott egy tehervagon Szabadkánál, de hogy pontosan hol, azt nem tudta megmondani. Annyit árult el, hogy jelenleg is tart a vagon felállítása, és nem tudni, hogy szerdán reggel elindul-e a személyszállítás vagy sem.

Nem ez az első eset, hogy a novemberben megnyitott vonalon, ahol egyébként már egy éve teherszállítás is folyik, kisiklik egy vagon. Vagyis, ahogyan a jegypénztárnál fogalmazott a hölgy: felborul. December 18-án ugyanis már hajnalban értesítette az utasokat a MÁV, hogy nem közlekedik a Szabadka és Szeged közötti járat. A HVG írta meg akkor, hogy kisiklás miatt volt fennakadás a közlekedésben.

HVG: Kisiklás miatt nem jártak a vonatok Szabadka és Szeged között

Január 30-án, kedden több járat is kimaradt. A Mávinform szűkszavú közleményében a következőket írta:

A Szegedről Szabadkára induló vonatok rövidebb útvonalon közlekednek:

– Szegedről 14:58-kor induló vonat (7305) Palicsig

– Szegedről 17:58-kor és 21:43-kor induló vonat (7307, 7309) Röszkéig

Az eredetileg Szabadka felől érkező vonatok rövidebb útvonalon közlekednek:

– Szabadkáról 16:37-kor induló vonat (7306) csak Palicstól

– Szabadkáról 19:37-kor induló vonat (7308) csak Röszkétől

A Szabadkáról Szegedre 13:37-kor induló személyvonat (7304) nem közlekedik.

Járatok maradtak ki, a szegedi vonatok nem mennek el Szabadkáig

Nem jártak jól azok az utasok sem, akik kora reggel akartak utazni Szegedről Szabadkára, vagy vissza. A MÁV azt írta, hogy a Szegedről Szabadkára 5:19-kor induló személyvonat csak Palics állomásig közlekedett, a Szabadkáról Szegedre 7:37-kor induló személyvonat pedig csak Palics állomástól közlekedett.

Egyébként nemcsak a menetrend szerint 13:37-kor induló vonat volt az egyetlen, amely ma nem közlekedett.

A Szabadkáról Szegedre 6:03-kor induló személyvonat és a Szegedről Szabadkára 8:58-kor induló személyvonat sem indult el.

Érdekes, hogy épp a minap válogatta be az Interrail portál a Szabadka és Szeged közötti járatot a legizgalmasabbak közé. Hogy előre sejtettek-e valamit, vagy nem épp efféle izgalomra gondoltak, nem tudni. Mindenesetre izgalmasnak kevéssé nevezhető, hogy ha utazni készülünk, de a járat kisiklás miatt nem indul. Mivel az illetékesek hallgatnak az ügyben, megnyugodni sem tudnak az utasok, hiszen nem tudni, hogy a „vagonok felborulását” mi okozza, s az esetleg veszélyezteti-e a személyszállítást is.

Hivatalos kérvénnyel fordultunk a Szerbiai Vasutakhoz és a Magyar Államvasutakhoz is. Amint választ kapunk a két város között történő személyszállítás fennakadása kapcsán feltett kérdéseinkre, bővítjük cikkünket.

A Szabadka-Szeged vasút bekerült a legizgalmasabbak közé