Miután 2022-ben véghezvitték a közbeszerzést és sor került a Szabadkai Közkórház felújításához szükséges műszaki projektdokumentáció kiegészítésére, a kész projektumot átadták a Közberuházási Minisztériumnak. A dokumentáció újradolgozása 50 millió dinárba került, ezt a város saját költségvetéséből biztosította.

A Subotica.com-nak dr Saša Dželebdžić, az intézmény megbízott igazgatója részletesen beszélt a felújítás folyamatáról.

Emlékeztetett, hogy a kórháznak eddig két jelentős változás volt a fennállása során. Az egyik, amikor 1896-ban hat év építkezés után megnyílt a kórház régi része, majd a központi nagy épület megnyitása, tíz év építkezés után, 1971-ben.

„Előttünk most még egy tektonikusnak nevezhető változás áll és egy nagy kihívás, fogalmazott az igazgató. A mostani felújítás mind a 18 épületet érinti, összesen 33.500 négyzetmétert és 7,1 hektárnyi földterületet érint”, mondta az igazgató, aki bízik abban, hogy a felújítás mihamarabb elkezdődhet.

szabadkai korhaz

szabadkai korhaz

A munkálatok először a villanyhálózatot, vízvezetéket érintik majd, illetve a legnagyobb épületet, a központit. Az első fázisban a tető cseréjét végeznék el, valamint a lifteket. A terv szerint részenként haladnának, fokozatosan, egy-egy osztály kihelyezésével.

Az igazgató szerint a felújítás után egy olyan épületet kap majd Szabadka, ami versenyre kelhet az európai egészségügyi intézményekkel.

Egy átlagos szoba kétágyas kell, hogy legyen, saját fürdőszobával. Az egész épület energiahatékony lesz, a beltér is meg kell, hogy feleljen az európai elvárásoknak. Dr. Dželebdžić hozzátette, a régebbi épületeken, amelyeknek történelmi és kulturális jelentőségük is van, megőrzik a külső homlokzatot az előírások szerint.

A beruházás értéke több mint 40 millió euró. A cél az, hogy a Szabadkai Közkórház egy modern klinikai központ legyen 300.000 polgár számára.

A Szabadkai Közkórház az elmúlt egy évben több fontos egészségügyi felszerelést is vásárolt, többek között egy MRI-gépet, digitalis mammográfot is. Emellett 116 embert alkalmaztak, köztük 11 orvost, és 69 egészségügyi nővért.

A kórház központi épületének látványterve (Szabadkai Közkórház honlapja)