A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra vállalat videót tett közzé az újvidéki pályaudvaron folyó munkálatokról.

„A rekonstrukció második üteme a nyílászárók cseréjét, a pulthelyiségek rendbetételét foglalják magukba, ezek a munkálatok a végső fázisban vannak. Az állomás épületében a márvánnyal borított felületek cseréjét, illetve az emeleti galéria mentén az üvegkerítések telepítését is elvégezzük” – hangzik a videóban.

Az állomásépület belső munkáinak teljes befejezése után az állomás előtti tér rendezésére kerül sor. A felújítás során a műszaki helyiségeket, azaz az irányítóközpontot, és a diszpécserhelyiséget is felújítják.

A munkálatok pontos ára és jellege nem teljesen ismert, mivel mind a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra közvállalat, mind pedig a Közlekedési Minisztérium úgy döntött, hogy titokban tartja a szerződéseket, mivel a kínai partner ellenezte, hogy „harmadik félnek”, azaz a nyilvánosságnak kiadják a szerződéseket.

A videó nem említi, hogy mikor nyitják meg az állomást, de korábban a közvállalat arról tájékoztatta a 021.rs szerkesztőségét, hogy a munkálatok befejezésének határideje december 31.

Ugyanezen a napon várható a teljes Újvidék-Szabadka-Kelebia szakasz munkálatainak befejezése is.

A felújítás alatt álló újvidéki vasútállomás beltere (Fotó: 021.rs)