Szeretném kiemelni, hogy írásomban nem fogom politikusok nevét említeni, teljesen feleslegesnek tartom, hiszen a politikusok részére csak névtelen, arctalan bevillanásokat jelentünk, akik szerepe a kínos gondossággal (ez enyhe, lágyított kifejezés) levezényelt választások alkalmával kerül középpontba, majd elhalványulunk a következő választásig.
Az elmúlt két hétben többször is elhangzott egy kijelentés, miszerint a jövőben a Vajdasági Magyar Szövetség nyitni kíván a nem VMSZ-színezetű értelmiség irányába. Vagyis azokkal a személyekkel is kapcsolatba kíván kerülni, akik nem tagjai a pártnak, de párton belül úgy ítélik meg (jó lenne tudni, hogy kik lesznek a döntéshozók és milyen kritériumok mentén születnek majd meg verdiktek…), hogy ennek ellenére jövőbeli tevékenységük hasznos lehet a vajdasági magyar közösség életében.
Ez a látszólag jóindulatú kijelentés két tényre utalhat, először, hogy mostantól kezdve sok minden másként lesz (ezek szerint feltételezhető, hogy a múltban hibákat követtek el, és ez az állapot nem tartható fent).
Másrészt, a jóindulatú hívás arra is utal, hogy valakik (megint jöhet a kérdés, hogy kik?) úgy ítélték meg, hogy a VMSZ soraiban hiány mutatkozik a jó képességű, alkotóképes, tevékenységi területükön kiváló munkát végzőkből. Elemezve a jóindulatúnak tűnő felhívást, önkéntelenül kérdések fogalmazódnak meg, kérdések, amelyeket akár valaki vádként is értelmezhet, de legalábbis olyan közösségi témák, amelyeken nem szabad a pártvezetői fölényesség pókerarcával átlépni.
A közösség érdekében az annyira emlegetett élhető(bb) jövőért őszinte válaszokat kell adni a VMSZ korábbi időszakában bemutatott erőszakos vezetési stílusa miatt kialakult közösségi hibák halmozására. Beszélni kell a nagy hallgatás, illetve egyszólamúság gyakorlatáról, a mára már mindenki számára világos rossz döntések előtti meghunyászkodásról (mert ugye jobb hallgatni, ha nem szeretnék munka nélkül maradni), a vajdasági magyar közösség különböző életterületein, nem utolsósorban a közöségtől kölcsönbe kapott hatalommal való visszaélésekről, hiteles és valóban elismert szakemberek cinkossá tételéről, csak papíron létező bizottságokba besorolásukkal (nem a konstruktív véleménynyilvánítás miatt kerültek az emberek a bizottságokba, hanem a mindenhez értő hatalom részéről megfogalmazottak feltétel nélküli elfogadása, hitelesítése érdekében).
A VMSZ vezetésének nyíltan ki kell mondani, hogy az egyes közösségi területek itthon és külföldön is ismert és elismert szakembereinek valós részvétele nélkül meghozott, de inkább kikényszerített döntések, stratégiák, magukban hordozták megálmodójuk szaktudásának tökéletlenségét és inkább a politikai túlélés eszközei lettek. Azt is cáfolni vagy elismerni kell, hogy a sok hibát magukban hordozó döntések, stratégiák megvalósításában (választástól, választásig megjelölt szavatossággal) kizárólag a párthoz feltétel nélküli hűségesek vehettek részt, mert az esetleges pozitív észrevételek megfogalmazóit, különféle döntések mögé bújva kizártak minden tevékenységből.
A hosszúra sikeredett bevezető után szeretnék rámutatni a lényegre, és felhívni a közösség figyelmét egy várható negatív következményre.
A múltat nem ismerve, talán még jó szándékúnak is tarthatnák a kijelentést, miszerint mindenkit, aki tenni szeretne és tud is a közösség érdekében, a jövőben integrálni kell, és lehetőséget kell nekik adni. Természetesen azokat, akik a megfogalmazás szerint az életükre törő tevékenységet folytattak, nem integrálni, hanem elítélni kell, esetleg képletesen mondva, őket bármikor elütheti a vonat, ahogy azt tette az a bizonyos vonat – képletesen mondva – Lovas Ildikóval (konkrét pontosítás hiányában, csak találgatni lehet, hogy kik és kiknek törtek az életére, de sejthető, hogy a Magyar Mozgalom vezetésében főszerepet vállalók voltak azok, akik a szervezet megalakulásával a VMSZ-es vezetők „életére törtek”).
Miután kiderült, hogy a szakmai kompetenciáknak nem meghatározó összetevője a feltétel nélküli hajlongás, hiszen hajlongókból van éppen elég, a szekér mégis nagyon döcög, sőt néha úgy néz ki mintha állna és hasonlóan, mint a régi filmkészítés időszakában, az álló jármű mellett a dekorációt mozgatják, hogy a nézők mozgást érzékeljenek. Köztudott, akik a fényes ünnepségeket, vagy a rengeteg pénzből épített és működtetett intézményeket nézik, valóban elhiszik, hogy „minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel elégedettek vagyunk.”
A fényűző ünnepségek, a hivalkodó intézmények árnyékában viszont meglapulnak a folyamatosan csökkenő lélekszámú és elnéptelenedő települések, a politikai alkukkal meg- és fenntartott iskolák, a gyógyulni szándékozók, akiknek komoly kihívást jelent orvoshoz jutni, gyógyszert beszerezni, a rabszolgaként, megalázóan alacsony bérekért dolgozó nemzettársak és a napról, napra csökkenő életminőség. Természetesen minderről tabu beszélni, mert akkor önkéntelenül is megfogalmazódik a kérdés, hogy az árnyékba taszítottak részéről „a jobbítás érdekében a színészeket vagy a kellékeket kell-e cserélni?”
A vajdasági magyar közösséget nyomasztó gondokkal természetesen tisztában van a VMSZ is, ahogy azzal is, hogy a gondok elhárítása, csökkentése érdekében fel kell frissíteni, ki kell bővíteni a szakmai megvalósítást végzők táborát, akár azokkal a szakemberekkel is, akiket eddig valaki(k) megítélése szerint (nagyon helytelenül) gondosan távol tartottak minden közéleti tevékenységtől.
Most, az előzményeket szőnyeg alá söpörve és elfeledve nem szabad meggondolatlanul igent mondani a kétségtelenül kellemetlen felismerés nyomán megfogalmazott felhívásra, mert az a nyitás nem a vajdasági magyar közösség érdekében hangzott el, hanem egy önmagát minden áron fenntartani akaró rendszertől. Emlékezzünk vissza, a múltban is voltak hasonló felhívások, és a behódolók kizárólag a pozíciót felkínáló „nyitottságát” igazolták, jelentéktelen, korábbi társak megvetését tapasztaló, közösségi tekintetben láthatatlan, nem kívánatos személyek lettek, még ha kiemelt állami funkciókat töltöttek is be.
Amennyiben a jelenlegi kitaszítottak a közösségi életből továbbra sem találják meg a közös utat, egy új szerveződésből nem meríthetnek erőt, támogatást, akkor lesznek olyanok, akik a hívást elfogadják, ezzel csak igazolni fogják azok tevékenységét, akik hosszú éveken át lehetetlenné tették több száz, több ezer vajdasági magyar számára a szakmai, közéleti kibontakozást. Azt is tudni kell, hogy hatásuk az annyira fontos minőségi változásokra jelentéktelen lesz, hiszen a „megtértek” soha nem kapnak valós meghatalmazásokat.
Újra aktuális a vajdasági magyar közösség összefogása, egymásra találása, termékeny vitákat folytató, valós megoldásokat felmutató szerveződési formájának létrehozása, nem csak a VMSZ ellenében, hanem a vajdasági magyar közösség érdekében. Emlékezzünk rá, volt már több összefogási próbálkozás: Losoncz Márk felhívása levélben, a Vajdasági Magyar Ellenzéki Kerekasztal létrehozásának kezdeményezése Magyarkanizsán, de az egymásnak (még) háttal álló emberek, egy irányba haladása nem jött létre. Stabil, összefogó, tevékenységi kompetenciával ellátott szerveződés hiányában akadály nélkül fogja – sok tekintetben megkérdőjelezhető – tevékenységét folytatni egy alapos változásra szoruló politikai szervezet a következő tíz-tizenöt évben…
Lepeš Josip
* Timeo Danaos et dona ferentes Vergilius Aeneiséből Laokoon intése, mikor a trójai lovat látja a falak előtt
