A japán JFE Shoji Corporation hétfőn kezdte meg az elektromotorokhoz szükséges fémalkatrész gyárának kiépítésén Inđijában. A beruházás értéke 50 millió euró. A terv szerint a 18 ezer hektáron elterülő gyárban, amely az JFE Shoji első európaik vállalata, az első körben 150 embert alkalmazzanak, a gyártás pedig 2025-ben kezdődnek meg.

Az alapkőletételnél jelen volt Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić, a belgrádi Japán nagykövet, Akira Imamura, a szerb kereskedelmi miniszter, Tomislav Momirović, valamint a helyi polgármester, Vladimir Gak.

Vučić azt mondta, hogy a szerb állam 2,86 millió euróval segítette az inđijai vállalat megnyitását, és továbbra is nyitott arra, hogy a beruházásokat segítse országszerte. Szerinte a

JFE Shoji hatással lesz az alkalmazottak képzésére, elsősorban a technológia terén, de új beruházókat is vonz majd.

FFI Shoi japán vállalatot 1954-ben alapították, 54 leányvállalata van, Ázsiában, Kínában és Észak-Amerikában, összesen 8.500 alkalmazottal.