65 közéleti személyiség küldött támogató levelet Dinko Gruhonjić újvidéki újságírónak, amelyben azt követelik a helyi és köztársasági hatalom képviselőitől, hogy sürgősen hagyjanak fel a gyűlöletbeszéddel, a nacionalista szenvedélyek szításával és a másként gondolkodók elleni támadásokkal – közölte a „Koraci” egyesület.

A levélben arra szólítják fel a hatalom képviselőit, hogy hagyják abba az újságírók, elkötelezett értelmiségiek, aktivisták, kisebbségi csoportok tagjainak veszélyeztetését, valamint a verbális, a fizikai és a jogi erőszak bátorítását és népszerűsítését.

Hangsúlyozzák, hogy Gruhonjić és családja biztonsága veszélybe került.

„Követeljük az intézményektől, elsősorban a rendőrségtől és az ügyészségtől, hogy keressék fel és vonják felelősségre azokat, akik Dinko életét veszélyeztető fenyegetéseket fogalmaztak meg és gyűlöletbeszédet folytattak” – áll a közleményben.

Hozzátették továbbá, hogy az intézményeknek ellen kell állniuk a párt- és politikai irányelveknek, és a szabad véleménynyilvánítást és az alapvető demokratikus értékeket meg kell védeniük ahelyett, hogy veszélyeztetik azokat.

A levelet egyetemi tanárok, színészek, újságírók, nyugdíjas professzorok és civil aktivisták írták alá.

Az egyesület arra kérte a polgárokat, hogy csatlakozzanak a Gruhonjić család lakhelyének épületére írt fenyegető falfirkák eltávolításának akciójához, amelyet a Vajdasági Független Újságíró Egyesület szervezett a család iránti támogatásuk és szolidaritásuk kifejezéseként.