Ahogy azt korábban megígérte, Magyar Péter kedden nyilvánosságra hozta a már sokat emlegetett hangfelvételt, amely még 2023 januárjában készült,otthonukban, és amelyen volt feleségével, az akkor igazságügyi miniszterrel Varga Judittal beszélgetett. Elmondása szerint Varga arról beszélt neki, hogy egy maffiakormányban van, amiből nem lehet kiszállni. Magyar azt ígérte, a felvételből ki fog derülni, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.

https://www.facebook.com/peter.magyar.102/videos/3706270349644507/

Maga a hangfelvétel nincs két perces,  és Varga Judit, valamint Magyar Péter beszélgetnek a Völner-Schadl-ügyként elhíresült korrupciós botrányról. A felvétel azzal kezdődik, hogy Magyar Péter vissza akar térni arra, amit volt felesége korábban mondott. Habár Varga Judit itt visszakérdez, hogy mit mondott, Magyar Péter jelzi, hogy Rogánnal kapcsolatos.  A beszélgetésben elhangzik az is, hogy Varga állítása szerint már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak, mert gyűltek a bizonyítékok ellene.

A beszélgetés alapján:
Varga: „Annyi, hogy a Dani menjen át az ügyészségre, és kérdezze meg, hogy milyen…”
Magyar: „Ja, hogy mi van meg?”
Varga: „Mert náluk is van egy példány ezekből.”
Magyar: „És ti nem láttátok, de a sajtó meg már látta.”
Varga: „Hát, sőt már valószínűleg odaadták, és elvileg ők ezt anno átnézték.”
Magyar: „Mármint a Rogánék?”
Varga: „Igen, semmi rossz nincsen. (…) Persze, magukat kihúzatták. Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”.

Varga a hangfelvételen ezután arról beszél, hogy „az a baj, hogy új dokumentumok is vannak benne”, mert a vádemelésig új dokumentumok is keletkeznek az ügyben, mert „folyamatosan hallgatják őket” a vádemelésig. Magyar erre visszakérdezett, ha Schadl György Rogán embere volt, akkor „miért nem mentették meg?” Varga erre úgy felelt: „Nem volt több lehetőségük, ez a nagy probléma”.

Varga ehhez hozzátette azt is, hogy szerinte az ügyészség független: „Ez azért történhetett meg, mert az ügyészségen belül Polt nem ura a helyzetnek”. Polt Péter a főügyész.

Varga ezután Völner Pálról is beszélt. „Egyre durvábban gyűltek az izék, a bizonyítékok, és akkor szóltak a Völnernek, hogy hagyja abba, nem hagyta abba.” Varga állítása szerint már 2021 tavaszán szóltak Völner Pálnak.