Öt nőt öltek meg év eleje óta Szerbiában, mind az öt gyilkosság Vajdaságban történt – írja a 021.rs.

Ma, március 27-én reggel Zombortól nem messze, egy sztapári házban egy férfi (46) és egy nő (39) holttestét találták meg. A média arról számolt be, hogy gyilkosságról és öngyilkosságról van szó, vagyis a férj veszekedés után megölte volt feleségét, majd öngyilkos lett.

Ezt megelőzően az év eleje óta további négy nőt öltek meg.

Egy újvidéki brutális nőgyilkosság három nappal nőnap után történt, és a média szerint a férfi, miután végzett feleségével, egy hídról leugorva próbált meg öngyilkos lenni. Az eset kapcsán a polgári jogvédő eljárást kezdeményezett a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Esélyegyenlőségi Titkárság és a Belügyminisztérium kapcsolódó munkájának ellenőrzésére, az eljárás eredményei még nem ismertek.

Az ezt megelőző gyilkosság február 27-én történt, amikor egy férfi késsel megölte 30 éves párját egy bácsföldvári ház udvarán.

Február 18-án Dombón (Rakovac) egy férfi megölte volt feleségét és annak édesanyját. Utólag kiderült, hogy a gyilkos ellen már többször is feljelentést tettek erőszakos viselkedés miatt, és távoltartási végzés volt ellene érvényben.

„Olyan társadalomban élünk, amely teljesen elmerült az erőszakban, és a határok a végletekig feszültek. Bár törvényi előfeltételeink vannak az erőszak megelőzésére és megállítására, hiányzik az erőszakra adott rendszerszintű válasz” – figyelmeztetett az Autonóm Női központ.