Bojana Otović Pjanović rendőrőrnagy kijelentette, hogy a rendőrök az első pillanattól kezdve minden szükséges lépést megtettek, hogy előkerüljön a Bor környékén eltűnt kétéves kislány, Danka Ilić.

A Pink Televízió Hit Tvit című műsorában vendégszerepelve az őrnagy egyenként adott magyarázatot azokra az információkra és találgatásokra, amelyek a sajtóban napvilágot láttak.

A nyomozással kapcsolatosan Otović Pjanović cáfolta, hogy a kislány édesanyja megtagadta volna a hazugságvizsgálatot. Mint mondta, a nő állapotos, és ilyen esetben a hazugságvizsgálat eredménye nem lenne hiteles, és a törvény is tiltja az állapotos nők hazugságvizsgálatát.

A sajtó arról is írt, hogy az anyát öt alkalommal hallgatták ki a rendőrségen. Az őrnagy rámutatott, hogy az édesanya akár most is épp a rendőrállomáson lehet, egy ilyen nyomozás esetén ez teljesen normális dolog.

– Ő a kulcsfontosságú személy, hiszen elsőként volt a helyszínen. Mi számtalan alkalommal mentünk ki az asszonnyal a történtek helyszínére, hogy bizonyos tényeket és körülményeket elmagyarázzon nekünk. Ez teljesen természetes. És nemcsak ő, a kislány édesapja is ott volt – magyarázta Otović Pjanović. Kiemelte, a rendőrségnek először a legközelebbi családtagokat kell kihallgatnia ahhoz, hogy megkapja azokat a kulcsfontosságú információkat, amelyek alapján elindulhat a nyomozás.

Azzal az információval kapcsolatosan, miszerint az édesanya nagyszámú üzenetet és híváselőzményt törölt a telefonjából, az őrnagy nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ez önmagában gyanús-e, hanem azt mondta, ez majd a nyomozás során kiderül, a rendőrségnek minden tényt ki kell vizsgálnia.

A keresés során egy hét kilométer hosszú alagutat is átkutattak, ami miatt elzárták az arra áramló vizet. Az őrnagy elmondta, hogy a rendőrség megszerezte az alagút alaprajzát, hogy ott esetleg vannak-e olyan leágazások, vagy kanyarok, ahol a kislány még a vízkieresztő rács előtt más irányba fordulhatott volna. Miután elzárták a víz beáramlását, megállapították, hogy a kislány nincs az alagútban.

A sajtó egy gyanús Fiat Punto személyautót is emlegetett.

– A térfigyelő kamerák által rögzített minden járművet ki kellett zárnunk, így mindegyik tulajdonosával el kellett beszélgetni – mondta Otović Pjanović és kiemelte, a kamerák több Fiat Puntót is felvettek, de egyikük sem volt különösképpen gyanús.

Azt a videófelvételt is elemezték, amelyen az látható, hogy az édesanya keresztül megy a településen, majd leparkol, észreveszi, hogy eltűnt a gyereke, elkezdi keresni, felhívja a férjét, végül értesítik a rendőrséget.

– Annak a lehetőségét is elemeztük, hogy esetleg egy ittas vezető elüthette az úttestre kiszaladó kislányt, és hogy ezért akarta elrejteni a holttestet – magyarázta az őrnagy.

Kiemelte, kizárták annak a lehetőségét, hogy a kislány teste azon a területen van.

– A kvadok továbbra is a terepet járják és helikopterek is köröznek. A kollégák továbbra is vizsgálják a tényeket és a körülményeket. Rekonstruálnunk kell az eseményeket ahhoz, hogy biztosra tudjuk, hogyan hagyhatta el a kislány az objektum területét – magyarázta a rendőrőrnagy.

Kiemelte, nem késtek el a Találj meg (Pronađi me) platform aktiválásával.

– A platformot, úgy tudom, 19:10-kor aktiváltuk. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy a belügyminisztérium munkatársai nem kezdték meg a szükséges és megelőző intézkedéseket azonnal az eltűnés bejelentését követően. Abban a pillanatban megerősítették a határátkelők ellenőrzését minden lehetséges irányba. Ha azt feltételezzük, hogy a kislányt elrabolták, vagy valaki olyan szándékkal vitte el, hogy külföldre vigye, akkor száz százalékos bizonyossággal kijelenthetem, hogy legális határátkelőn ezt nem tette meg – húzta alá Bojana Otović Pjanović.

Bojana Otović Pjanović (Printscreen: Pink TV)