Léteznek mondatok, amelyek úgy mellbe vágják az embert, hogy percekig nem tér magához. Mondatok, amelyek úgy rúgják rá az emberre az ajtót, hogy ledermed, mozdulni sem tud, a reakciója pedig sok-sok időt vesz igénybe.
Velem így tett az a két mondat, amely hétfőn érkezett üzenetben:
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
„Sajnos Gyuri már nem tud a lapnak keresztrejtvényt készíteni. Az éjszaka visszaadta lelkét a Teremtőnek.”
Miután az ember összeszedi magát, és ír egy részvétnyilvánítást, akkor kezdi rendezni a gondolatait, amelyek közül az első, hogy ez mégis hogyan történt, hiszen tíz napja elküldte az óriás- és a kis keresztrejtvényt is, valamint egy Hétről hétre című feladványt. Már csak ebből is látszik, hogy Gyuri kilógott a sorból, de pozitív értelemben: a nagy többség kivárja a lapzárta esetében az utolsó utáni pillanatot, akkor küldi a cikket, feladványt, riportot, interjút, kommentárt. Gyuri más volt, ő már a hónap közepén elkészítette a rá eső feladatokat.
Ha a legcsendesebb embert kerestük a Családi Kör ünnepségein, nem volt vitás a győztes: Gyuri csöndben, vékony hangján mindenkivel beszélgetett, nem volt olyan, aki ne kedvelte volna. Szószátyárnak senki se mondaná, de mindenkivel szóba elegyedett, kérdezősködött és mesélt. Nekem többek között arról is, hogy milyen volt elkészíteni az első hatalmas, mondhatni gigamega keresztrejtvényt még a Hét Napban. Meg arról is, hogy mennyire szeretett tanítani, a diákokkal és a tanárokkal is mindig megtalálta a közös hangot.
És közben rendületlenül, egy időben hétről hétre, utána pedig minden hónap közepén küldte a rejtvényeket, a feladványokat. Egyszer, mikor rákérdeztem, hogy „te, Gyuri, miért nem jössz el a kanizsai vagy a zentai rejtvényfejtő versenyre?”, sejtelmesen csak mosolygott, és annyit mondott:
– Nem lenne sportszerű a többiekkel szemben.
Bármikor rágondolok, mindig az üresen hagyott mezők jutnak eszembe, az évtizedeken át készített feladványok a filmek címeiről, a híres emberekről. És most az, hogy utolsó búcsú Gyuritól, kétszer hét mező:
Nyugodj békében!
Kéménczy György 1953-2026 (Fotó: Zámbó Illés)
