A Szerb Nemzetiszocialista Párt (SNS, azaz SZHP) vezetője, Aleksandar Vuči(AV) és testvérpártja, a Bosznia-hercegovinai ortodox vallású bosnyákok pártjának vezetője, Milorad Dodik (MD), mielőtt AV elutazott volna az ENSZ Közgyűlésének arra a csütörtöki ülésére, amelyen meghozzák a srebrenicai népirtásról szóló Határozatot, ellátogattak a Szent Száva Székesegyházba, tiszteletüket tették a Szerb Ortodox Egyház pátriárkájánál, Porfirije úrnál. Együtt imádkoztak azért, hogy a világszervezet közgyűlése ne fogadja el az ENSZ minden tagállama számára erkölcsileg és politikailag kötelező érvényű határozatot, amely a Srebrenicában 1995-ben végrehajtott népirtásról szól. Ezt a rettenetes bűncselekményt, amelyet idegen szóval genocídiumnak neveznek, az úgynevezett Szerb Köztársaság náci katonaságának és rendőrségének erői hajtották végre Ratko Mladić tábornok vezérlésével. A népirtás bűncselekményének elkövetéséért a háborús bűnöket vizsgáló Hágai Nemzetközi Törvényszék és a hazai bíróságok összesen mintegy 880 év börtön-, illetve fegyházbüntetést szabtak ki a szörnyűségeket elkövető több tíz hóhérra. Elítélték a 8734 polgári személy meggyilkolásáért legfelelősebb személyek többségét. Nem a szerb népet ítélték el tehát a népirtásért, hanem egyéneket, és soha senki sem azonosította népet államával, Szerbiával, vagy az ún. Szerb Köztársasággal. Miért vádolják AV és a Szerb Ortodox Egyház – a világon egyedüliként – azzal a szerb népet, hogy népirtó? Természetesen az őket követő hatalmas médiagépezet jól megfizetett elemzőivel és geostratégáival ugyancsak reggeltől estig terjeszti ugyanezt a propagandát. Ide sorolva mindenképpen a SNS, illetve SZHP első számú vetkőző táncosnőjét, a férfias Jovana Jeremićet, a PINK TV műsorvezetőjét.
Nem kell különösebb tájékozottság ahhoz, hogy az ember lássa: a nemzeti szocialisták és a nemzeti érdekeket az egységes hit fölé helyező Szerb Ortodox Egyház most hasonló, illetve azonos problémával küzd; szembe megy az 1872-es isztambuli közgyűlés határozatával, amely az ilyen viselkedést eretnekségnek, hitetlenségnek bélyegezte. Ilyeténképpen a Szerb Ortodox Egyház a balkáni háborúk előtt a legjelentősebb és leghatékonyabb politikai erővé vált az akkori Szerbia politikai életében. Egészen a mai napig az is maradt. Megáldotta ugyanis a háborús bűnök és a népirtás tetteseit, azaz Szerbia és az ún. Szerb Köztársaság katonáit, akik a más és másmilyen polgárok, a horvátok, bosnyákok, albánok terhére követtek el az egykori közös ország köztársaságai és tartománya elleni agressziók során.
Ez az igazság nagyon fájhatott az egyháznak, mert beperelte a francia Liberation, Le Monde és Le Figaro című lapokat is. Az 1995-ben, Párizsban megtartott peres eljárás során aztán megállapítást nyert, hogy a Szerb Ortodox Egyház „támogatta az etnikai tisztogatást és a népirtást Bosznia-Hercegovina területén.” Tanúként többek között dr. Ivan Đurić belgrádi egyetemi tanárt hallgatták meg a bírák,- akit Belgrádból elüldöztek, így a híres Sorbonne hallgatóit oktatta – de tanúskodott Paul Garde neves történész is. Florence Hartmann tanúi a Le Monde-ból és Beatrice Toulon a La Croix szerkesztőségéből a bíróság előtt elmondták, hogy a Szerb Ortodox Egyház ellene volt a nemzetközi közösség minden békekezdeményezésének. Egyedüli eset ez Európában, de lehet, hogy a világban is, miszerint bírósági ítéletben marasztaltak el egy vallási szervezetet etnikai tisztogatás és népirtás miatt. A szerb nép erre azt mondaná, hogy „odaadták hitüket egy vacsoráért”.
A francia lapok elleni per korabeli visszhangja a Liberation hasábjain:
A nemzetközileg elismert állam, Bosznia és Hercegovina lerombolásában, társadalmi, gazdasági, kulturális értékeinek megsemmisítésében, a könyvtárak felgyújtásában, 620 dzsámi, illetve iszlám imaház, több száz emlékmű, kommunikációs létesítmény lerombolásában nem tagadható Slobodan Milošević nemzeti szocialista diktatúrájának hatalmas érdeme és szerepe. Ahogy harcostársai, Aleksandar Vučić, Ivica Dačić, Aleksandar Vulin és többi akkori – és részben mai – harcostársának szerepe sem, hiszen céljuk egyértelműen a Nagy Szerbiaként elhíresült birodalmi projektum megvalósítása volt. Vučić rezsimje ezt ma Szerb Világként (Srpski svet) hirdeti.
Tagadva azt a tényt, hogy Srebrenicában a bosnyákok ellen népirtás történt, Vučić rendszere azt védelmezi, aminek részese volt. („Egyetlen meggyilkolt szerbért száz muzulmánt ölünk meg”.) Ő és munkatársai, akik a „balkáni hóhér” rezsimjének részei, mindazt most a Szerb Világért vívandó harcban szeretnék megvalósítani. Ebben a harcban nem a nép, hanem a tömegek állnak mellette. „A tömeg pedig irányított és kábult, a nép pedig fegyelmezett, józan és megfontolt. A tömeg nem autentikus, megvezethető, a nép viszont stabil. A tömeg ösztönös, elemi erő, a politika színpadán őt valójában az Ortega szerinti „nulla széria” képezi, kifejezetten romboló szándékkal, tehát a saját énjétől megszökött tömegről beszélhetünk. „A nép szembeszegül az elnyomással, míg a tömeg gyakran létrehozza. A tömeg fejetlen, mert leginkább őrültek és idegbetegek irányítják. A tömeg félelmet kelt, mert mindig totalitáris és romboló, míg a nép olyan politikáért száll síkra, amely megvalósítható.” Egyebek mellett így tett különbséget a két fogalom között a neves irodalmár, Mirko Kovač a „Tömegek virágzása” (Cvjetanje masa) című esszékötetében. A másik nagy gondolkodó, Brodski szerint ”a nagy, buta és jellegtelen vezér megfelel a tömegeknek, mert saját magukat látják benne.”
A tömeg, amelyet Aleksandar Vučić vezet, ugyanazt gondolja, mint a vezér, mivel nincs saját gondolata. Ezért jelenti ez a tömeg azt az „erőt”, amely támogatja a vezető politikáját, mi több, azt a véleményt is, hogy népirtó nemzet a szerb. A tömeg ezen őrületével szemben áll a nép Szerbiában. Az, amelyet „második Szerbiának” neveznek, amely értelmes, és nem akarja, hogy a vállára helyezzék a népirtás terhét. Annak a népirtásnak a terhét, amelyet Milošević rendszerének hóhérai követtek el. Ez a „Másik Szerbia” nem csupán a belgrádi „Kettes kör” területén él, hanem egyáltalán nem kíván tömeg lenni.
Végezetül: a srebrenicai népirtásról szóló Határozatot civilizációs dokumentumként fogadják majd el. Hogy Aleksandar Vučić tömegeinek erejét növeli-e, erősíti-e Szerbiában, vagy a nép erejét az országban – nos, ez itt a kérdés. Akárhogy történik is, mi, és az ortodox vallású bosnyákok is érezzük majd a következményeket, ahogy azt Ilija Garašanin írja híres/hírhedt művében, a Načertanije-ben.
Ekrem AVDIĆ
A szerzőről:
Ekrem Avdić Tuzlán élő politológus, nyugalmazott újságíró. Több könyv szerzője. Oklevelét a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karán szerezte. Több lap és internetes portál munkatársaként ma is dolgozik. Ezt az írását a Szabad Magyar Szó szerkesztőinek kérésére továbbíthatjuk olvasóinknak.
