Az elemzők tavaly, az év végén azt jósolták, hogy a kamatlábak az idei év folyamán csökkenni fognak, azonban egyelőre nem látszik nyoma, hogy olcsóbbá válnának a hitelek.

Jorgovanka Tabaković, a Szerb Nemzeti Bank elnöke azt üzeni most: ideje egyértelműen kimondani, hogy a gazdaságnak juttatandó, nullszázalékos hitelek idejének vége és nem is fog visszatérni ez a korszak.

„Az európai piacokról, ahol korábban nulla százalékos vagy negatív kamatlábak voltak, a gazdaság 2.9 százalékos hitelekhez jutott, ezek az idők azonban elmúltak, nem is térnek vissza, hozzá kell szoknunk, hogy a pénznek ára van” – mondta a jegybankelnök.

Szavai szerint a lakosságnak is azzal kell számolnia, hogy a hitelek drágábbak lesznek.

A szerbiai polgárok továbbra is a leggyakrabban készpénzhitelt vesznek fel, noha a lakáscélú hitelek száma is fokozatosan emelkedni kezdett. Azonban továbbra is az a paradox helyzet áll fenn, hogy a polgárok a mindennapi szükségleteiket hitelből fedezik, az ingatlant viszont készpénzben fizetik ki.

A készpénzhitel átlagos kamata magasabb, mint 12 százalék, kivételnek számítanak azok a bankok, amelyek 9-10 százalékos kamatra adnak kölcsön, olvasható az N1 összefoglalójában.