Csütörtökön éjfélkor véget ér a választási kampány, kezdődik a háromnapos kampánycsend, június 2-án pedig – Kúlát és Szécsányt kivéve – Vajdaság-szerte negyvenhárom községben tartják meg az önkormányzati választásokat.

A hatalmon levő pártok a mögöttünk álló választási kampányban is megígérték mindazokat a dolgokat, amelyeket négy, nyolc vagy még több éve is megtettek, s amelyek azóta sem, vagy csak részben valósultak meg. Utak aszfaltozása, iskolák felújítása, új munkahelyek létrehozása – mind-mind olyan dolog, amelynek egy normális országban nem kellene kampánytémának lennie, hiszen ezeket az emberek által befizetett adóból a mindenkori hatalomnak már rég el kellett volna végeznie.

Az, hogy Belgrádban a hatalomnak nem volt elég képviselője a városvezetés megalakítására, új szelet adott az ellenzék vitorlájába, amely azonban ezt csak részben használta ki, ugyanis felbomlott a Szerbia az erőszak ellen összefogás, mivel az ellenzéki vezetők egy része a bojkottra szavazott. Így azok, akik mégis az indulás mellett döntöttek, és erre engedélyt is kaptak, hasonló témákkal rukkoltak elől, mint a hatalom, ami nem meglepő, hiszen mindenki – nemtől, kortól, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül – ugyanazokkal a problémákkal szembesül. Az ellenzék a választási ígéretek közé a pártalapú foglalkoztatást is a zászlajára tűzte, ami igencsak fontos, mert sok esetben pont az alkalmatlan pártkatonák akadályozzák egy-egy intézmény fejlődését.

Furcsaságok is akadtak a kampány során: az egyiket a Szabad Magyar Szó írta meg, amely arról számolt be, hogy Juhász Bálint, a tartományi parlament elnöke szerint Zentán atlétikai pályát avatott a Vajdasági Magyar Szövetség. Ehelyett az történt, hogy a VMSZ vezetése megtekintette a katasztrofális állapotban levő pályát, és tett egy ígéretet, hogy egy napon majd új pálya kerül a focipálya köré. A másik furcsaság inkább ízléstelenségnek nevezhető: a padéi temetőben Keszég Károlyra, a Napló szabadelvű, független hetilap 1997-ben elhunyt főszerkesztőjére emlékeztek egykori munkatásai és tisztelői, s az egyik felszólaló arra kérte a jelenlévőket, hogy a vajdasági magyar párt listájára szavazzanak. Egy emlékezésen kampányolni nemcsak ízléstelen, de aljas dolog is.

Mi pedig, akik úgy gondoljuk, káros, hogy a politika leural mindent, hogy lassan semmilyen rendezvényt nem lehet megszervezni, és támogatást kapni rá a párt jóváhagyása nélkül, szó nélkül szemléljük az eurókkal megtámogatott Facebook-bejegyzéseket, és azok alatt a sok magyar zászlót, és a „most fogjunk össze” hozzászólásokat, ahogy a párt jelzésére a választási listán szereplő személyek egy időben történő profilképeik megújítását is némán figyeljük, és közben az a felirat jut eszünkbe, amely Várady Tibor 85. születésnapján állt a kivetítőn, s amelyet az ünnepelt két évvel ezelőtt mondott:

„Ha politikai programot fogalmaznék, természetesen győzelmet tűznék ki célpontként. A fennmaradáshoz újra győzni kell. De […] a veszekedést, az utálkozást és a kirekesztést kellene legyőzni.”