A kétéves Danka Ilić eltűnése ügyében sokkal kevesebb információja van most az ügyészségnek, mint a nyomozás első napján, mert számos, az ügyet terhelő negatív dolog történt azóta, ami megnehezíteni az ügyész dolgát – jelentette ki Božo Prelević ügyvéd a FoNetnek.
„Ebben az ügyben nehéz dolga lesz az ügyésznek” – szögezte le Prelević, és hangsúlyozta, szeretné, ha a kislány életben lenne, és hogy róla ne elhunyt személyként beszéljenek, hiszen nem bizonyított, hogy meghalt, amit szerinte az is alátámaszt, hogy a szakértők, különösen a bűnügyi szakértők meghátráltak az ügytől.
Prelević rámutatott, hogy Aleksandar Vučić szerb államfő és a volt belügyminiszter is nyomást gyakoroltak a rendőrségre, amely ezért ő téziseiket igyekszik alátámasztani.
„Ahelyett, hogy az ügyész bejelentené, hogy nyomozást folytat, és vizsgálódik, van egy elnökünk, aki teljesen hihetetlen dolgokat állít az ügyről” – emlékeztetett Prelević.
Véleménye szerint a rendőrség Vučić feltételezéseinek megerősítése érdekében nyomást gyakorol az emberekre.
„Amikor valaki bevall egy ilyen súlyos bűncselekményt, amiért 40 év börtön jár, akkor teljesen értelmetlen nem megmondani, hol van a holttest. Verhetnek valakit, ameddig csak akarják, ha nem tudja, hol van a holttest” – mondta Prelević az egyik gyanúsított testvérére utalva, aki a rendőri őrizetben fizikai erőszak következtében életét vesztette.
Hozzátette, az ügyész rendelkezésére álló információk alapján senkit sem lehet elítélni. Egyúttal jelezte, hogy az ügyésznek vádat kell emelnie mindazok – így a szerb elnök ellen is -, akik teljesen törvénytelenül és szakszerűtlenül valótlanságokat állítottak a nyilvánosság előtt, és ezzel akadályozták a bizonyítékok feltárását.
„Minderre azért volt szükség, hogy valaki megtöltse a médiateret, és elterelje a figyelmet a választási csalásról. Ha megnézi, hogy mit közvetítettek, hogyan idézték az összes hazugságot, ostobaságot, amelyeket Vučić mondott, akkor ez szó szerint egy sok áldozattal járó pszichodráma” – zárta szavait Prelević.