Részemről mélyen tisztelt, szabad és tiszta gondolkodású emberek által szervezett Vajdasági magyar közéleti piknik egyik pontja tartalmazza az írás címét és az idézett mondatokat, amelyek fájóan hasítanak bele a nagy vajdasági magyar közösségi csendbe és remélhetőleg ébresztően hatnak mindenkire, aki szívén viseli a vajdasági magyar közösség sorsát.

Hogy jutottunk ide?

A Vajdasági Magyar Szövetség évtizedek óta mindent megtesz, hogy konzerválja, megszilárdítsa a kiválasztott „közösségfenntartó” személyek jelenlétét a vajdasági magyar közéletben, a közben létrejött, gondosan, tervszerűen kialakított „történelmi családokat” és természetesen azokat, akik a pénzarisztokráciából ilyenekké szeretnének válni.

A szabad gondolat kinyilvánítástól, szabad cselekvéstől megfosztott vajdasági magyar közösség tagjai nemzedékről, nemzedékre tudomásul veszik, hogy mindig más dönt helyettük, legfeljebb visszafogottan elégedetlenkednek vagy az otthon biztonságában, családi körben mérgelődnek. A mi semmiről sem tehetünk, hiszen „ők” annyira erősek, megfogalmazás naponta hangzik el, amikor a közösség tagjai szembesülnek a tehetségtelen vezetők hibáinak következményeivel, a közösséget nyomasztó előnytelenségekkel.

A vajdasági magyar közösségnek módja lett volna megakadályozni a diktatórikus párt és közösség irányítás kialakulását, a párt vezetőjének eszközökben nem válogatva kierőszakolt megerősödését, a közösségi életben határozottan kibontakozó romboló tevékenységet. Sajnos, a közösség lebénulva, tétlenül várta, hogy mi fog történni. A vajdasági magyar közösségnek ez a lelki betegsége, a lebénító tétlenség, amelynek kórokozója az évszázados kisebbségi létben fejlődött ki, főleg Trianon után, a második világháború, a miloševići és hasonló korszakokban törvényszerűen kitermelődő „nemzetmentő” vajdasági magyar politikusoknak köszönve, akik a felfelé nyalás, lefelé rugdosás önkényuralmában még, napjainkban is nyomasztóan sorvasztják az erősen csökkenő lélekszámú vajdasági magyarságot.

Ha ma végig lapozzuk a korábbi évek újságjait, újra nézzük az elmúlt egy-két évtizedes televíziósbejátszásokat, egyebet se látunk, mint a VMSZ aktuális elnökét és néhány, gondosan megválogatott munkatársát, ahogy sikeresnek titulált intézményeket látogatnak, fesztiválokat, rendezvényeket, kiállításokat nyitnak meg, szobrokat lepleznek le, díjakat osztogatnak, mint a közösség tökéletes boldogságának megteremtői, a közösség megmentői.

A tökéletes nemzeti, közösségi boldogsággal mégis nehezen egyeztethető össze a kutatók megállapítása, miszerint a vajdasági magyarság létszáma tízévente mintegy 40.000-rel csökkent – egészen 2011-ig, miután a következő 10 évben már majdnem 70.000-rel lettünk kevesebben. Ekkora mértékű fogyás korábban nem történt, ez majdnem kétszerese a korábban látott 40.000-es tízévenkéntinek. Ez a legutóbbi, 27,4 százalékos csökkenés súlyos helyzetet okoz, többek között az oktatási rendszerben is, mert nem lesz elegendő diák.

A közösség részéről ellenőrízetlen politizálás következményei

A VMSZ vezetői, politikusai, ahogy a Magyar Nemzeti Tanács tisztségviselői is figyelmen kívül hagyták, hogy szerepük nem csak a saját politikai céljaik mentén kényszert alkalmazó hatalom megszerzése, hanem a közösség szellemi-erkölcsi értékeinek hordozója és védelmezője is kell, hogy legyen, ahogy a közösség külsőleg megnyilvánuló méltóságtudata és tekintélye is.

Ehhez képest a VMSZ szerepe a vajdasági oligarchák (akik a megszerzett közpénzekből „önzetlen” támogatást biztosítottak a VMSZ választási tevékenységeihez és a párt munkájához) de a párt vezetésének érdekében is gazdasági érdekharc síkjára tolódott, beolvadva a szerbiai hatalmi pártok leplezett vagy nyílt érdekközösségébe. A folyamatosan megkötött, de nem legelőnyösebb koalíciós szerződések eredményeként a VMSZ nyíltan vagy titokban átbillent a legerősebb szerbiai politikai és gazdasági érdekeltség kezébe, hatáskörébe.

Ki kell emelni, hogy a VMSZ fémjelezte időből (ne feledjük, parlamenti pártról beszélünk, amelynek államtitkárai vannak) kimaradtak a közösségi reformok és a megoldatlan gazdasági és szociális gondok következtében olyan széles társadalmi réteg alakult ki, amely nem tud eljutni az emberhez méltó életfeltételekig. Ne feledjük, hogy a bizonytalan megélhetésű személyeknek nincs világnézetük, nincs önálló véleményük, nincs közös vágyuk és kollektív érzékük. A szabad cselekvésben ellehetetlenített, a választások előtt jobb életfeltételekkel, folyamatosan ámított és alaptalan ígéretekkel zsarolt tömeg semmit sem akar, legfeljebb egyenként befurakodni az életlehetőségekkel rendelkezők közé vagy álláshoz jutni, bár ez szinte teljesen kizárt a VMSZ közbenjárása nélkül, aminek természetesen jól érzékelhető következményei vannak, a saját akarat elhagyása vagy a kivándorlás.

A tisztségek és a kinevezések utáni hajsza, valamint a VMSZ politikai vezetésében betöltött szerepekkel való kérkedés annak a jele, hogy a vajdasági magyar közöség hosszú időn át haladó gondolkodású középosztálybeli tagjai, akik a VMSZ-ben tisztségeket töltenek be, a saját közösségi előnyük megőrzése érdekében, ellenzői lettek az esetleges társadalmi, politikai változásoknak, és görcsösen, kritikátlanul kapaszkodnak a meglévő diktatórikus rendszerbe.

A történelemből láttuk, hogy minden hatalmi rendszer csak akkor maradhat meg, ha jellege, iránya és hatalmon maradásának módszerei a párt uralma alatt állók egy részének megfelelnek, mert számukra közéleti szereplést és anyagi hasznot hoz.

A változások folyamatos ellehetetlenítése

A VMSZ szűkebb vezetésének hatalma megőrzése érdekében kialakított diktatúra mára nagyon belemarta magát a vajdasági magyar közösség testébe, azon munkálkodva, hogy lehetetlenné tegye a politikai változásokat. Viszont köztudott, hogy az időnkénti politikai változások friss áramlatai jótékonyan hatnak a közélet légkörének megtisztításában.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a vajdasági magyar közösséget a VMSZ korlátlan és diktatórikus hatalma kényszerítette a párt részéről kizárólag elfogadhatónak minősített gondolkodási és cselekvési útra, ezzel megosztva a közösséget, mert a párton kívül is van élet, vannak jó képességű, nagyon helyesen gondolkodó emberek. Eljutottunk ahhoz a ponthoz, amelynél kitapinthatóan érzékelhető, hogy az egész vajdasági magyar közösséget már nem élteti a közösséget együtt tartó, építő eszme. A közösség oldott kéveként hullik szét, választva a feltétel nélküli meghunyászkodást a VMSZ berkeiben, a közéleti passzivitást vagy a kivándorlást. Ennek a helyzetnek egyenes következménye lesz az állapot, amikor mindenki csak a maga sorsára figyel, a maga boldogulását nézi, feledve, hogy a szomszéd, a rokon, a közösség tagjainak jóléte, sorsa, az egyéni jólétnek, sorsnak is feltétele.

A közösség véleményének meghallgatása hiányában és a párt által meghatározott, közösségbe sulykolt döntések következményeként megszűntünk közösség lenni, lakosok tömegévé váltunk. Ez a tömeg önmaga iránt sem érez felelősséget, hiszen a VMSZ folyamatosan azt hangoztatja, hogy a párt minden gondot, minden nehézséget egyedül meg tud oldani, így a vajdasági magyar közösség lebénultan várja, hogy mit dönt felőle, érte a VMSZ fémjelezte hatalom, ezt kész tudomásul venni, legfeljebb vállat rándít, vagy morgolódik. Aki pedig tudja, hogy baj van, hogy tenni kéne valamit, azt gondolja, tegye más, sajnálatosan okulva azon személyek sorsán, akiket a párt kíméletlenül ellehetetlenített, saját gondolataik bátor közvetítése miatt. Amennyiben a vajdasági magyar közösség továbbra sem fedezi fel magában a szabad cselekvéshez vezető erőt, akkor elkerülhetetlen, hogy egyszer majd a történészek megállapítják, hogy vissza nem térő lehetőségeket kínált fel a sors, de a közösség nem tudott élni vele.

Ugyanakkor, nem elképzelhetetlen, hogy a közelebbi, távolabbi környezetünkben forrongó és kiszámíthatatlan politikai történések forgatagában, egy vártalan helyzetben, amikor a VMSZ elveszíti elnyomó erejét, elveszíti támogatói bizalmát, akkor a közösség törvényszerűen összeroppan, mert évtizedeken át tartó ellehetetlenítése a másként gondolkodóknak nem tette lehetővé másik magyar párt, pártok megerősödését, mint alternatívát.

Elgondolkodtató, hogy a vajdasági magyar közösség tagjai szinte lebénulva követik a VMSZ politikai irányvonalát, még akkor is, amikor már régen nem hisznek az ígéretekben, teszik mindezt a legkisebb ellenszegülés, kritikai dialógus kezdeményezése, nem megvalósított ígéretek és a közpénzek költésének elszámoltatása nélkül. Gondoljunk bele, milyen jövő vár arra a megfélemlített közösségre, amely saját nemzettársaival se mer kritikai párbeszédet kezdeményezni, majd abban a helyzetben, amikor esetlegesen nemzetidegen ideológiák próbálják átvenni a közöség felett az irányítást. A több nemzedéken át a zsigerekbe beivódott félelem a csak a szólás, cselekvés, kérdezés, számonkérés, zsarolás mentes választás és párttagságtól független emberhez méltó életfeltételek szabadságának légkörében kezd feloldódni. Nagy kérdés, a VMSZ jelenlegi vezetése tisztában van-e ezekkel a veszélyekkel.

Objektív tájékoztatás

Abban a pillanatban, amikor a vajdasági magyar újságírók tábora kétfelé szakadt, szomorúan kellett megállapítani, hogy attól kezdve a magyar nyelven tudósítók két csoportja jött létre: a VMSZ-t minden tekintetben kritikátlanul kiszolgálók és a történéseket, tényeket kozmetikázás nélkül közlők. A két csoportot áthidalhatatlan távolság választja el egymástól és a távolságnak örökre meg kell maradni, mert ezt követeli a sajtószabadság. A sajtószabadság nem a szerkesztők és lapkiadók, legkevésbé a politikai pártok, diktatórikus módszerekkel uralkodó egyének, hanem a közösség privilégiuma.

Művelődés, oktatás

A vajdasági magyar közösség nehézségeinek egyik fő forrása, hogy a VMSZ politikusainak, az MNT tisztségviselőinek túlnyomó része nem vette észre a kultúrpolitika minden fölött álló központi jelentőségét. Megállapítható, hogy nem volt és ma sincs a művelődési tevékenység minden ágára kiterjedő, átfogó, egységes vajdasági magyar közösségi kultúrprogramunk.

A szerbiai oktatási programoknak köszönve a mai vajdasági magyar középiskolások (ahogy szerb társaiké is) tudása, már az anyag értelmetlenül túldimenzionált tömegénél fogva is, határozottan képlékeny. Nincs a diákok tudásának igazi szilárd váza, amelyhez az új ismereteket a logika ragasztójával tudnák a már tanultakhoz hozzáragasztani. Részben innen érthető, hogy a tájékoztató eszközök féktelen hatalomra tudtak szert tenni. Közösségünk nehézségeinek egyik fő oka az egységes, szolid műveltség hiánya, amelyet nem csak az oktatási intézményekben lehet és kellene elsajátítani.

Ami az MNT közoktatásügyi hivatalnokait illeti, ők inkább csak a VMSZ diktálta folyó ügyeket intéző, utasításokat váró ügyintézési személyzet képét jelenítik meg.

Amivel érdemben és tényleges intézkedésekkel kell foglalkozni, a kiemelkedően nagy gond a vajdasági magyar oktatási intézményrendszer fájó, de folyamatos leépülése. A felsőoktatás fejlesztéséről már nem is beszélünk. Erősen sérül a középiskolai és általános iskolai rendszer is, diák és megfelelően képzett tanár hiány miatt oda-vissza ható dolgok ezek.

Az egyházak szerepe

A vajdasági magyar közösségben tapasztalható világnézetek mai anarchiája lényegében az értéktudat szétzüllesztésére utalnak. Be kell látnunk, hogy feloldódott az abszolút értékekbe vetett hit. Mindennapi tapasztalatok, kutatások azt bizonyítják, hogy kihullott közösségi értékeink mögül a szilárd összetartókeret, a legfőbb tökéletes érték, az Istenbe vetett hit, mely a többi értékek legmegnyugtatóbb, végső szentesítése. Ugyanakkor a vajdasági magyar közösség bőven rászorul a vigasztalásnak, türelemnek és reménykedésnek erre az ősforrására, melyből a nagy megpróbáltatások idején mindenkor megfelelő erőt meríthet a további küzdelemre.

Párbeszéd vagy parancsok osztogatása, összefogás vagy elválasztó sáncok építése

Ma Vajdaságban, akik a politikát még nagyra tartják, azok nemcsak tartózkodnak tőle, hanem meg is vetik, mert a politika ezekben az időkben prostituálta önmagát és feladta annyira fontos önállóságát. A VMSZ politizálásának köszönve legnagyobbrészt olyan emberek lepték el a közéletet, akik meg akartak gazdagodni, lehetőleg a legkisebb veszély és a leghangosabb ünneplés mellett. A teljesség érdekében, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a VMSZ két évtizedes uralmának korszakában is voltak kiemelkedő és tisztességes politikusok, de róluk majd a történelem fog megemlékezni.

Az írás célja nem egy pártprogram kritizálása volt. Tiszteletben kell tartani mindenki politikai meggyőződését, természetesen, ha valóban meggyőződés és nem a közöség rombolásához vezet. A vajdasági magyar közösség érdekében végső ideje arról beszélni, ami a napi pártpolitika felett van. Minden jel arra mutat, hogy meg kell találni a vajdasági magyar közösség életében azt a magaslatot, ahol a vajdasági magyar közösség összetalálkozhat, és őszintén kezet foghatnak azok, akik igénylik a vajdasági magyar közösségbe való tartozást, valamint tenni akarnak, tenni tudnak a közösség gyarapodása, megmaradása érdekében.

Nem juthatunk abba a helyzetbe, amikor egy nép, egy közösség, a közösség vezetői, nem képesek a napi politikai viszályok mocsarából kimenekíteni a közösséget, mert annyira elvakultak, hogy nem látják a közösség egészét fenyegető veszélyt, inkább megtagadják a lehetséges közös célkitűzéseket.

Minden bajunk abból származhat, amikor a közösség lehetőségeit nem a közösségért lángoló szeretet, az összefogás, hanem a gyűlölet, a szánalmas hatalmi kiváltságok megőrzése érdekében kialakult széthúzás jellemzi, mert akkor veszendőben van a közösség ősi történelmi küldetése és szétesőben maga a közösség is. Döntések meghozatala előtt nem szabad elfelejteni, hogy a mind valószínűbb, nagyon nehéz próbatételt az erősen megfogyatkozott vajdasági magyar közösség nehezen fogja kiállni, mert elképzelhetetlen ennek a kis közösségnek a fennmaradása, ha a hatalmi harcok következményei kiölik a vajdasági magyar közösség lelkéből a kiegyenlítő, egyesítő, nagy tettekhez erőt adó erkölcsi alapot.