Ma talán összejön. Az út Consumától – alig összehasonlítható módon – esőben, de nem szőlősorok kilométerein keresztül, sokkal inkább erdők sűrűjében tekergett, és nekem, síksági rókának igen megfelelően lejtett, jóformán egész idő alatt. Na, gondoltam, meglesz ennek a böjtje. Arra gondolni sem mertem, hogy már holnap, amikor a papír alapján huszonhét kilométer lesz, egyszerűbbre fordítva hat óra út vár, a végén igencsak emelkedővel, La Verna kolostorával. Nem bánom, két éjszakát mentek meg a hálás utókornak azzal, hogy eltérek a kijelölt úttól.
Ott kezdtem, hogy az út lejtett, rendesen belehúztam az első tízesbe. Poppi előtt értem Borghi de Collina faluba, ami nem úgy falu, ahogy elképzeljük, hanem úgy, hogy egy magára valamit is adó bácskai gazda portáján az egész elférne. Itt aztán a nácifasiszták, ahogy az kiderül egy dokumentumból, bizony robbantgatni akartak, de mégsem. Meg is maradt a hálás utókornak. 
Ehhez képest Poppi maga a csoda, ahogy egy talján városka elképzelhető: nagy iparnegyed körülötte, a városka pedig érintetlen, vesztemre fenn, a dombon.
Ott viszont a házak kivétel nélkül oszlopokon, alattunk folyik a gyalogos közlekedés, a falakon belül templomok – a görög-katolikusoké is itt áll – pestiskápolna, remetéből szentté avatott Torello, városháza, és persze végtelen nyugalom. Ez a városka sem akar többnek látszani, mint ami valójában. Lecke? Az. Ne erőlködjetek, mert varrás mentén szakad a nadrág is.
Úton Itáliában (Papp Árpád)
Itáliai útinapló
