Egyre inkább az a benyomásom, hogy jó helyen járok. Amikor Pieve San Stefanobol elindultam – mint azt említettem, ez volt a falucska, ahol az utcán igen nagy számban, de nem hőzöngve voltak a közel-keletiek, na jó, hiába pontosítanék, hiszen azt sem tudom, pontosan honnan származtak, szóval bőven az előítéletesség mezején gázolva „mások”, tehát innen elindulva nem haladtam fél órát sem, amikor egy gyár vaskerítésén túlról kívántak jó utat és lényegében a saját zarándokutas történetét mesélte el egy bácsika, nem igazán kérdezve vissza, így számára rejtély maradt az olasz tudásom foghíjjassága.
Utcakép
De Bon camino, mondta. Az út egy jelentős része vezetett a későbbi Tiberis, majd Tevere és duzzasztótava mellett, majdnem teljes magányban. Az egyedüllétet egy fiatalasszony szembejötte törte meg kisfiával, akinek piros pólóján egy újhold és egy csillag fehéredett, így bandukoltak a toszkán koradélutánban. Nos, ők ugyan szótlanok maradtak, nem úgy a szembejövő biciklisek, motorosok, akikkel mindig üdvözöljük egymást, Ciao, Salve, vagy simán Buon Giorno, esetleg kézlegyintés/intés bizonyára szolidaritás jele, ha: csak mint útonjárónak szól, vagy a hátizsáknak.
Az idő szépre váltott, így értem Sansepolcroba, ami nem lehet másmilyen, mint a többi toszkán város: az óvárost több kilométeres gyűrűként veszi körbe a lakóövezet, a gyárak. De a városmag érintetlen, kábé ötszáz éve. És ezt semmilyen párt által kinevezett senkiházi kedvéért sem változatják meg. Na, lehet ezt így is. De ne ragadjon el mondanivalómtól a honi műemlékvédelem némely sajátossága (anomáliája), maradjunk Sansepolcro falai között. A városka méltán híres szülötte Piero della Francesca festő, aki az Újvilág felfedezésének évében adta át lelkét a Teremtőnek. Addig viszont – amikor éppen nem másutt tett eleget a felkéréseknek – a városkában éldegélt kastélyában. Műveinek igen szép száma a lakóházától két épülettel található múzeumban. Ja, az ICOM-kártya működik.
Miután kevesellettem az eddigi gyaloglást, szállásomat Gricignanoba helyeztem, ahova jó helyi emberek segítségével jutottam el, másképpen nem megy. Mert beszélj bármilyen nyelvet, a lényeg, hogy a végén a kérdezz-felelek során előrébb legyél, mint előtte. Na.
A főtér
Így gyalogoltam már-már elfáradva, amikor előbb egy, majd további hat dohánykertésszel találkoztam, kerékpáron jöttek szembe, szívélyesen üdvözöltük egymást, széles vigyor, felénk gányóknak nevezték őket a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiben. Hogy csak nevettek-e rajtam, elcsigázott gyalogon, mert nekik kerékpárjuk volt, nem tudom, elkarikáztak. A szállásra érkezve rákérdeztem a dohánytermesztők származási helyére és a helyi struktúrába való beépülés körülményeire: kiderült, hogy hosszú évek óta érkeznek vendégmunkások a mezőgazdasági munkákra, ki hat hónapra, ki egész évben itt marad. És nem feltétlen a korábbi olasz gyarmatról, hanem úgy általában, Afrikából. Ugye, hogy másról szólnak hírek?
Pietro de la Francesca szülőháza
A főtér Sansepolcroban (Papp Árpád)
Itáliai útinapló
