Vagyis Hosszúkőbe az ősz minden előzetes bejelentés nélkül érkezett, egyszerre szakasztva le az eget és az esőt. Verhetném a mellem féltéglával, hogy lám, a jó szamár megérzi az időváltozást, de mit ér, ha senki sem látja. Na, minden esetre az utolsó pillanatban még készítettem néhány képet, de nem volt maradásom az utcán. Igen, azon három utcák egyikén, ami a főtérbe torkollanak és ahol a városháza, a templom és néhány kocsma található.
Komoly nekiveselkedést helyben nem érdemes tervezni, mire felgyorsulnál, már a végére érnél a falunak. Lakják – hivatalosan – legalább nyolcszázan.
A mai nap még Citta di Castelloban talált, hogy – félve az előre nem látható bonyodalmaktól korán idultam. Az úton jóformán senkivel sem találkoztam, még a kerékpárosok is elmaradtak, bár ha belegondolok, ebbe a hét első munkanapja is szerepet játszott. Az idő pedig csalhatatlanul ősziesbe váltott: ugyan szakad a víz rólam – amibe a pára, súly és az emelkedő egyaránt szerepet játszik – a napnak viszont nincs meg az ereje, inkább cirógat, mint melegít. Talán huszonöt fok lehet, több semmiképpen. Ettől független az az egyre nyomasztóbb tény, hogy az emelkedők bitangul kellemetlenek, legutóbb – úgy dél körül nyolc kilométer 15 százalékos emelkedőben volt részem. Na, ez nekem sok, de nem hátrálunk. Ehhez képest a hajdanvolt Majsai-híd hat százalékos emelkedője, amin sokan, néha én sem tudom felhajtani a biciklit. Pálinkának viszont kevés, az újabban nálam is 18-19 foknál (grádnál), tehát 45-47,5 százaléknál kezdve jöhet számításba.
Felérve a (felleg)várba, ahol áll még a longobárdok tornya (is), az olasz könnyed alulszervezettség vidám példáját vagyok kénytelen a bőrömön megtapasztalni: a szállásadók sehol, most is csöngethetnék az ajtaikon. Marad a szálloda, ami olcsóbb a meghirdetett magánszállásoktól. Most innen nézem a szakadó esőt és abban reménykedem, hogy holnapra eláll, a ruhák pedig megszáradnak. A holnapi cél Gubbio, ahol Ferenc ama farkast és ama gubbiói lakosokat meggyőzte, kit erről, kit pedig arról.
