„Maga tanított engem! Soha nem hazudott! Most miért hazudik?! Ne hazudjon!” Csak pár centire egykori tanárának az arcától ordította ezt a közigazgatási hivatal egyik osztályvezető asszonya. Még le sem telt a 15 perc, üvöltve zavarta meg a pénteki néma megemlékezést a fiatal nő a sarkában főleg közalkalmazottakból álló helyi csatlósaival.
A hosszú perceken át üvöltöző haladó üdvöske szerint azokat, akik azért jelentek meg a város központjában, hogy 15 perces csenddel hajtsanak fejet az újvidéki áldozatok emléke előtt, valaki lefizette, hogy elpolitizáljanak egy tragédiát. A tanár bűne az volt, hogy egészen halkan annyit mondott: ő a saját akaratából jelent meg.
Mindössze pár tucat ember volt kint a város főterén. A megjelenteknek nagyjából a fele diák volt, középiskolások. Senki nem terelte, és senki nem vezette őket oda. Többen közülük keresztet vetettek, amikor megkondult a déli harangszó.
Saját akaratukból mentek, de igen: lehet, hogy volt olyan tanáruk, aki megtanította őket gondolkodni is, és talán olyan szüleik vannak, akik nem félnek példát mutatni.
„Büszkék vagyunk rájuk, ahogy ők is ránk. Nem bántuk meg, hogy kimentünk az iskolából, nem sajnáljuk, hogy elálltuk a gyalogosátkelőt, nem sajnáljuk, hogy 15 percig némák voltunk, és hogy át kellett élnünk ezt. Nem bánjuk, mert mindannyiunk tudatos döntése volt, hogy megállunk” – írták a karlócai gimnázium tanulói azt követően, hogy őket és a mellettük kiálló tanáraikat is inzultálták ugyanezen a napon Karlócán.
Tizenöt ártatlan ember halálából megszületett a remény.
