Nincs ok arra, hogy január 20-án ne folytatódjon a tanítás, ugyanis a szerb kormány megállapodásra jutott az oktatásügyi dolgozók képviselőivel, nyilatkozta a Szerbiai Rádió és Televíziónak Slavica Đukić Dejanović oktatásügyi miniszter. Ellenkező esetben, hangsúlyozta a miniszter, a felügyelőség majd végzi a munkáját.
“Elvárjuk, hogy a második félév január 20-án folytatódjon. Az iskolák egy része jelezte, hogy nem tudják tartani a határidőt az adminisztratív feladatok miatt, ezért lehetőséget adtunk, hogy január 24-ig lezárhassák a jegyeket és azt követően hivatalosan is elkezdődhessen a második félév”, mondta a miniszter a Szerbiai Rádió és Televíziónak. Hozzátette, amennyiben nem tartják tiszteletben a megállapodást, akkor a törvény adta lehetőségekkel élnek, vagyis a felügyelőség majd végzi a munkáját.