A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanárainak többsége úgy döntött, hogy január 20-án, hétfőn egy napos teljes munkabeszüntetéssel tiltakozik a négy reprezentatív szakszervezet döntése ellen, miszerint folytatják a tárgyalásokat a kormánnyel, egyúttal szolidaritást vállalnak a volt diákjaikkal, akik most az utcán tiltakoznak.
„Ezzel a lépéssel elégedetlenségünket fejezzük ki annak kapcsán, hogy a szerbiai oktatási dolgozók négy reprezentatív szakszervezete beleegyezett a szerb kormánnyal folytatott tárgyalások folytatásába az oktatási dolgozók bérének emelésére vonatkozó aktuális ajánlatról, valamint a január 20-tól, vagyis a második félév kezdetétől tervezett sztrájkkal kapcsolatos tevékenységek moratóriumáról. Úgy véljük, hogy a kormány ajánlatának elfogadása ellentétes a szerbiai oktatási dolgozók többségének álláspontjával” – áll a tanárok közleményében.
Támogatásukat fejezték ki a diákok és jogos követeléseik iránt.
Úgy gondolják, hogy elfogadhatatlan, hogy a gimnázium tanárai tétlenül szemléljék, miközben volt és jelenlegi tanítványaik szolidaritást mutatnak az igazság és az igazságos elvek tiszteletben tartásáért folytatott harcban, amelyek a modern demokratikus társadalom működésének alapját képezik.
„Nem akarjuk, hogy gyermekeink támadásoknak legyenek kitéve, nem akarjuk, hogy a világ, amelybe örömmel bocsátottuk őket, veszélyes hely legyen számukra. Olyan társadalomban szeretnénk tanárok lenni, amely tiszteli az oktatást, mert az oktatás előnyöket hoz számára; kölcsönös tiszteleten alapuló légkörben szeretnénk dolgozni, biztonságos körülmények között. Példát szeretnénk mutatni diákjainknak felelősségteljes viselkedéssel és elkötelezettséggel. Hisszük, hogy mindannyian ugyanazokat az értékeket követjük, ezért kérjük diákjaink szüleit, hogy értsék meg álláspontunkat” – üzente a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium tanári kara.
A további lépésekről hétfői értekezletükön döntenek.