Elűztétek a szüleinket innen, aki maradt, hajtogathatta:
„Ez van”, „Majd lesz valahogy”, ” „Csak rosszabb ne legyen”. Ezt örököltük mi.
Én visszajöttem „onnan”, hogy a szüleim cipőjébe léphessek, hogy hallgathassam, olykor-olykor, ha netán kritizálni mernék valamit, hogy „Ez nem Kanada!”
De nem ám! Ez nem Kanada. És mégis lehetne. Mégis, olyan kevés választ el minket attól. És ha nem mi, akkor ki tesz majd erről? Igaz, mi már irrelevánssá váltunk, tétlenül adtuk át a gyeplőt. Már a következő generációt zabálja fel ugyanaz a rezsim. Magunk után feláldozzuk a gyerekeinket is, a jövőt.
Elgázolják, kisemmizik a gyerekeinket. Ezt is megengedjük nekik? Hagyjuk, hogy már idestova 30 éve külföldön tervezzék gyerekeink a jövőt?
Vajdaság egyik legjobb gimnáziumában tanítom Vajdaság legjobb gyerekeit, hogy külföldön érvényesüljenek. A saját gyerekeim is oda készülnek. Mivel tarthatom itt őket? Az enyémet, a tiédet, a Vajdaság legjobbját? Többel tartozunk nekik annál, mint amit mi örököltünk, hogy: lehetne rosszabb…
És ha most végre ők, akik itt maradtak, felálltak és kimondták azt, amit mi, a mindent tűrők, a „Majd lesz valahogy”-ot öröklők, az örök vastapsolók vagy a sarokban megbúvók, nem mertünk soha kimondani, hát álljunk mögéjük! Még ha a mi magyar állampolgársággal „megáldott” gyerekeink nincsenek is a frontvonalon, még ha nem is tettük, amikor rajtunk volt a sor, most támogassuk a jövőt, ami lehetne – ha nem is Kanada, de: egy normális ország. Szakítsuk meg az örökségként szolgáló „Majd lesz valahogy”-okat! Segítsünk nekik úgy alakítani a jövőt, ahogy az a legjobb lesz nekik – mindannyian tudjuk, hogy ami most van, az nem elég.
Ők megtették az első lépést, mit csinálunk mi, akik eddig nem léptünk? Ha nem melléjük, hát legalább mögéjük álljunk! Nem csak nekik, hanem magunknak is tartozunk ennyivel!
Lázár-Szűcs Anikó (Magánarchívum)
Lázár-Szűcs Anikó, angol szakos tanár
Nyitókép: Illusztráció (Mina Delić)
