Az államfővel történt egyeztetés során az a döntés született, hogy a szerb kormány oldalán hamarosan ott lesz minden további dokumentáció az újvidéki vasútállomás felújításával kapcsolatosan – közölte vasárnap Miloš Vučević kormányfő, aki emlékeztetett arra, hogy az oldalon jelenleg mintegy 600 link vezet többezer oldalas dokumentumokhoz. Vučević szerint a kínai partnert is arra kérik, tegye lehetővé a birtokukban lévő iratok közzétételét.

A kormányfő hozzátette: eddig sem titkoltak vagy semmisítettek meg dokumentumokat, és a hamarosan nyilvánosságra kerülők sem fognak tartalmazni semmi különöset.

„Ha az ügyészség nem rendelkezett volna minden szükséges dokumentációval, nem tudtak volna rekordidő alatt, két hónapon belül vádat emelni” – közölte.

Az egyetemisták egyik követelése az, hogy a kormány tegye közzé az újvidéki vasútállomás felújításával kapcsolatos összes dokumentumot. A kormány egyes dokumentumok megosztása után többször is azt állította, hogy teljesült ez a követelés, de minden egyes alkalom után bebizonyosodott, hogy ez nem igaz.

Szombaton a belgrádi Építőmérnöki Kar tette közzétett azt a listát, hogy az újvidéki vasútállomás felújításával kapcsolatosan a nyilvánosság számára mely dokumentumok nem elérhetőek vagy hiányosak.

Ezek a dokumentumok nem elérhetőek a nyilvánosság számára

Fotó: 021.rs