Amint arról beszámoltunk, Aleksandar Vučić szerb elnök hétfő esti tévébeszédében azt mondta, az újvidéki vasútállomás felújítására vonatkozóan immár minden dokumentumot közzétettek, illetve az éjszaka során közzéteszik azokat. Az államfő úgy magyarázkodott, hogy a most nyilvánosságra közzétett dokumentumokat azért nem tették közzé korábban, mert azok nem voltak relevánsak a büntetőeljárás szempontjából.

Vučić: Teljesültek a követelések, megkegyelmezek az eljárás alá vont egyetemistáknak

Zoran Đajić geológusmérnök azonban, akit az újvidéki vasútállomás felújításánál alkalmaztak, az N1 Televízió műsorában rámutatott, hogy az 2023-as építési naplókban Predrag Lukić aláírása szerepel, mint az újvidéki vasútállomás felújítását végző kivitelező Starting cég törvényes képviselője, holott Lukić akkor már nem is dolgozott a cégnél.

„Én tanúsíthatom, hogy Predrag Lukić akkor már nem dolgozott a Startingban, távozott a cégtől, de a 2023-as naplókban ott van az aláírása és a pecsétje is” – mondta az N1-nek a mérnök.

Arra a kérdésre, hogy vajon most tényleg közzétettek-e minden, az épület felújítására vonatkozó dokumentumot, Đajić gyanúját fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy ezek a dokumentumok szabályosak lennének.

„Nem világos számomra, hogy miért volt három hónapra szükség, hogy bemutassák azt, amiről én már november 2-án beszéltem. Már akkor mondtam, hogy a felújítást a Starting végezte. Mi csak most tudtuk meg, hogy valóban ez a vállalat végezte. Három hónapon át senki sem mehetett be abba a cégbe, azt három hónapon át óvták attól, hogy onnan bármilyen adatokhoz hozzáférjünk. Megnéztem az építési naplókat, és megtaláltam azokat, amelyekben Milorad Matić építőmérnök aláírása szerepel, ő felelt a felügyeletért, Predrag Lukić volt a kivitelező Starting vállalat nevében az aláíró, Zoran Petković pedig az a személy, aki a naplókat vezette” – ismertette Đajić.

A geológus azonban rámutatott, hogy 2023-ban Predrag Lukić egyáltalán nem dolgozott a Starting cégnél.

„Lukić távozott a cégtől, de a 2023-ból származó építési naplókban mégis ott van az aláírása és a pecsétje. Nyilvánvalóan mindent meghamisítottak, és úgy intézték, hogy nekünk valamivel elhomályosítsák szemeinket, és hogy a végén senki sem legyen felelős. Ha az állomásépület munkálataira 1,9 millió eurót irányoztak elő és a Startingnak 5,3 milliót fizettek ki, akkor miről beszélünk?” – tette fel a kérdést Đajić.

„Miért tolnak elénk most ilyen dolgokat? Táncsak nem az történt, hogy Lukić előre aláírt és lepecsételt egy csomó építési naplót, és azokat utólag töltögették ki. Az első naptól tudni lehetett, hogy a Starting volt a projektum kivitelezője, de a projektumtól eltérően. Az lett előirányozva, hogy az előtetőről leveszik az összes szigetelést, az igen nehéz bitumenrétegeket, és egy 1,5 milliméter vastag szigetelést tesznek a helyére. Tehát úgy tervezték, hogy az előtetőt tehermentesítik” – mutatott rá a mérnök. De mint mondja, végül több mint húsz tonnával megterhelték azt.

„Ez olyan adat, amit a szakértői vizsgálat után mindannyian láthattunk. Hogy miért volt a Starting cég olyan kivételezett helyzetben, hogy sem a felügyeleti szerv, sem a beruházó nem tudta arra utasítani, hogy a projektumban előirányozottak szerint dolgozzon, hanem úgy, ahogyan ő gondolja? Valószínűleg azért, mert a hatalom védelmét élvezte, mivel üzleti és pénzügyi kapcsolatban állt a hatalom csúcsával” – állítja Đajić.

Elmondása szerint a Starting közvetlenül együttműködött a piramis csúcsával.

„A pirasmis csúcsával, amely romba döntötte ezt az országot és az előtetőt is. És tudjuk, hogy ki áll a piramis csúcsán” – tette hozzá Đajić.

Zoran Đajić (N1)