A Lidl engedélyt kapott Észak-Írországban, hogy kocsmát nyisson dundonaldi üzletében, miután a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta terveit. Az engedélyt a Philip Russell Ltd támadta meg, amely kisboltokat üzemeltet, de a bíróság végül a Lidl javára döntött.

A német áruházlánc már négy éve küzdött a 45 férőhelyes ivó megnyitásáért, ahol csapolt és palackozott sört, bort és egyéb szeszes italokat árusítanának, míg a külső részen hagyományos bevásárlásra lenne lehetőség.

A Philip Russell Ltd azzal érvelt, hogy a Lidl nem tudja bizonyítani, hogy a helyszín közelében nincs megfelelő számú más engedéllyel rendelkező kocsma. Az országban törvény mondja ki, hogy csak akkor lehet új alkoholértékesítési engedélyt kiadni, ha egy másikról lemondanak. A bíróság szerint viszont a Lidl kocsmája két, korábban a környéken működő helyet váltana fel, és erre legalább 410 ezer fontot költene – foglalta össze a HVG.