Idő, pénz és energia – ez a három dolog az, amely minden termék előállítása során nélkülözhetetlen, s ez alól természetesen a PET palackos ásványvizek sem kivételek.

A PET palackok gyártása az évek során rengeteget fejlődött, ezáltal is csökkentve a környezeti lábnyomunkat. Amíg egy félliteres PET palack tömege harmincöt évvel ezelőtt huszonnégy gramm volt, a 2010-es évek közepére egy ugyanilyen PET palack már a tíz grammot se érte el.

A PET palackok és az elhasznált víz

Jelentős előrelépés ez, azonban azt is tudnunk kell, hogy minden liter megvásárolt ásványvíz palackozásához a gyártás során további két liter víz felhasználása szükséges, vagyis egy liter ásványvíz elfogyasztása, akkor igazából három liter vizet használunk el.

Az Európai Unió hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy a PET palackokat újrahasznosítják. Németországban az újrahasznosítás 95 százaléknál jár, s tavaly Magyarországon is erőteljes kampányba kezdett, s a MOHU legutóbbi információi szerint az ország területén másodpercenként átlagosan száz palackot váltanak vissza az emberek.

Továbbra is több millió tonna PET palack végzi az édes- és sós vizeinkben

Kétségtelenül látszik a fejlődés, azonban a földön még mindig nagy számban élnek felelőtlen emberek, akik miatt a PET palackok egy része belekerül az édes- és sós vizekbe. A számok továbbra is ijesztőek: évente több millió tonnányi PET palack landol a folyókban, tengerekben és az óceánokban.

Spóroljon – több lehetőség közül választhatunk

Abban bizonyára senki nem kételkedik, hogy a boltok polcain található PET palackban található ásványvizek és üdítők esetében mindig meg kell fizetnünk a csomagolást is, vagyis a palackot. De miért tennénk meg ezt minden egyes alkalommal, amikor már az is megoldás lehet, ha sportolás során vagy iskolába járás esetén egy jó minőségű kulacsot használunk, és abba töltjük a folyadékot.

Hogyan szabadulhatunk meg a PET palackos ásványvizek magas költségeitől? (Fotó: Freepik)

Hogyan szabadulhatunk meg a PET palackos ásványvizek magas költségeitől? (Fotó: Freepik)

A másik lehetőség pedig, hogy kiválasztjuk az igényeinknek és a lehetőségeinknek megfelelő vízszűrt vagy víztisztító készüléket, amelyeknek köszönhetően a csapvizünk minősége is javul, és az íze, valamint az illata is kellemesebb lesz, és így búcsút inthetünk a PET palackba csomagolt ásványvíznek.

Környezetvédelmi szempontól is hasznosnak bizonyultak a víztisztító berendezések, hiszen az otthoni víztisztításnak köszönhetően csökken a palackozott víz iránti igényt, ez pedig jelentős mértékben hozzájárulhat az előállítás során felhasznált víz, valamint műanyaghulladék és a szállításból származó szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez is, ez pedig valóban csökkenti a környezeti lábnyomunkat.